Megjártuk ma az 52 alagutas túrát a Monte Pasubio-n. Ez egy érdekes történelmi helyszín is amellett, hogy egy klassz túra. Az alagutak 1917-ben készültek a hegynek azon az oldalán, ami nehezebben járható, viszont nem volt kitéve az Osztrák-magyar hadsereg tüzérségének. A cél az volt az alagutak építésével, hogy az utánpótlást tuják biztosítani szamarakkal és az alagutak tették járhatóvá ezt a hegyoldalt.
Azért az út könnyűnek semmiképpen nem mondható: meredek (majdnem 2000 méter emelkedés), csúszós, sziklás az út, viszont az alagutak nagyon érdekessé teszik. A 6,3 km-es felfelé vezető útból több mint 2 km alagutakon át vezet. Némelyik nagyon rövid, mások hosszabbak és kell elemlámpa is ahhoz, hogy át tudj menni rajtuk, mert teljesen sötét a belsejük.
Kicsit nehezen indult a túránk, mert felfelé nagyon kanyargós út vezetett, amit a Blanki és én nehezen viselünk pocakliag. A Mamának meg nagyon kellett figyelni az utolsó szakaszon, mert a szuper-girbe-gurba út csak egy sávos volt, viszont jöttek szembe is. Hamar rájöttünk, hogy a beláthatatlab kanyarok előtt dudálni kell, ezzel tudatva a szembe jövőkke, hogy vigyázzanak. Azért így is volt egy-két érdekes helyzet.
A parkolóból még menni kellett egy nagy kaptatón fel a túra induló pontjáig, ami néhányunknak nem tetszett annyira, de mikor elértük az első alagutat, akkortól már mindenki élvezte a túrtát.
Itt van sok-sok kép ami a kirándulás alatt készült (nem az alagút bejáratáról):
A célbaérés nagyon jól esett, a Rif. Achille Papa menedékházban jót ettünk és pihentünk egy nagyot.
Lefelé a hegy másik oldalán mentünk, a kicsit hosszabb, de sokkal lankásabb Strada degli Scarubbi-n mentünk és összesen legalább 10 mérföldet tettünk meg, olyan este 6 órára értünk vissza az autóhoz egy kis fagyizás után.
Nem semmi teljesítmény volt!
A nagy túra közben sem feledkeztünk meg a két Nagypapánkról, akiknek ma és tegnap van-volt a szülinapja! Sok puszit küldünk nekik innen is!
