Én és a Nagypapám

Mikor először megérkeztünk a Nagyiékhoz és találkoztam a Nagypapával, akkor kicsit szoknom kellett a szakállát. Pláne, hogy kiderült, a Nagypapa nemrég még Télapónak is beöltözött, és én egyáltalán nem szeretem a nagy télapókat, csak a kicsiket (azokat is főleg akkor, ha csokiból vannak és meg lehet enni). Szóval, a Nagypapát egy kis ideig szoktam.

De most már nagyon jóban vagyunk! Iszonyú jókat lehet vele játszani és a térdén lovagolni, meg vicceseket mond.
Azért arra vigyázni kell, hogy a Nagypapa ne egye el az ember elől az ennivalót, mert a csokit azt nagyon szereti, meg amit éppen húzódozom megenni ebédre, arra mindig jelentkezik, hogy akkor ő majd azt megeszi. Ugyanez igaz a gyógyszeremre is, amit pedig neki tényleg nem szabad megenni, mert ő nem is beteg, úgyhogy, mikor mondják, hogy gyorsan vegyem be, mert különben a Nagypapa fogja, akkor mindig szót fogadok (pedig más kérlelésre nem szoktam túl készségesen reagálni) és eltüntetem az adagomat.

Ráadásul a Nagypapának Tanyája is van! Meg truck-ja! A Tanyára ki is mentünk szombaton körülnézni, és a Barnus a truck-kal mehetett (meg a Nagyi és a Nagypapa), de én nem, mert az én ülésemet nem tudtuk áttenni oda. Ezen eléggé el is keseredtem.
A Tanyán az az érdekes, hogy hamarosan épitenek a Nagypapának ott egy házat az épitő bácsik, és mikor ott voltunk, akkor éppen ásták az árkot az áramszolgáltalók egy markolóval, és szépen sütött a Nap, és az erdőbe is bementünk egy kicsit, sőt, még a Nagypapa traktorjára is fel lehetett ülni. Megnéztük a szomszéd lovait is, de most elég messze voltak, úgyhogy az nem volt annyira érdekes.
A Tanyalátogatás végén meg végigmentünk a szép új úton, ami a házhoz fog vezetni és aztán jöttünk haza.