Ülök a kanapén, ölemben Blanka. Most szopizott (másodszor), nagyon elégedett.
A szemembe néz, simogatom, becézgetem. Tisztára olyan érzés, mintha kommunikálnánk és azt sugallná felém, hogy "ez így rendben van, nagyon jól érzem magam".
Aztán minden előzetes figyelmeztetés nélkül rámbukizik egy nagy adag tejcit, minden lehetséges textíliát beterítve 1 méteres körzetben.
Hirtelen azt se tudom, mi van. Körülnézek, hogy felmérjem a "károkat": a kanapéra csak kicsi jutott, úgy döntök, nem kell lehúzni.
Blanka közben ugyanolyan édesen néz, mint előtte, mintha mi sem történt volna.
Még mindig szeretem.
Tuesday, March 2, 2010
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment