Családi vakáció, harmadik nap - Marineland és Niagara

Hű, ma annyi csudajó dolgot csináltunk, hogy csak na!

Először is autóval elmentünk a Marineland parkolójába. Hát, elég messze van, és már nagyon vártuk a Borival, hogy mikor érünk végre oda! A parkolóból viszont már gyorsan ott voltunk a parkban, és kezdődhetett a móka!

Felültünk mindjárt az elején a Mamával a Bumblebee ride-ra, ami elég félelmetes volt, különösen, hogy a Mama mellettem végig sikította az egészet. Azt mondta, hogy nagyon félt, de a végén nem látszott szomorúnak, szóval, végülis élvezte. Én is! Úgyhogy akartam menni még más ride-okra is.
Amíg mi méhecskéztünk, a Papa és a Bori a körbehajósra ültek fel. Ezután rögtön nem mentünk több ride-on, hanem elszaladtunk a fő attrakciót elcsípni, ami a delfinshow volt.

Itt láttunk fókákat, delfineket és a legvégén rozmárt is, mind tudott valami kunsztot. A fókák csibészkedtek, ugráltak és labdát egyensúlyoztak az orrukon, a delfinek szaltóztak, hátrafelé úsztak, pörögtek a levegőben és még egy fickót jól ki is ugratott az egyik a vízből. A rozmár meg elég lusta volt, de integetett és tapsolt is, plusz nagyon cuki volt.

Aztán jött még több ride: a Papával felültünk a hullámvasútra, az nagyon tetszett nekem! Utána meg a rakétásra is, ami körbe-körbe megy, és mi irányíthattuk, hogy milyen magasan repüljünk egy botkormánnyal.
Ezek után ebédeltünk egyet egy klassz árnyékos helyen, hogy jól tele legyen a pocink és tudjunk tovább sétálni.

Így is lett, a következő állomás pedig a kardszárnyú delfinek medencéje volt. Nagyon szépek voltak ezek a fekete-fehér delfinek, de a show nem volt túl látványos, így nem is vártuk meg a végét, hanem továbbmentünk a belugákhoz.
A Bori mire ideértünk elaludt, szegény eléggé sírt előtte, mert már nagyon fáradt volt.

A belugák csodaszépek voltak, nagyon tetszett nekünk, hogy olyan fehérek és barátságos az arcuk. Ők nem csináltak semmi különöset, csak úszkáltak ide-oda, és egész közel jöttek, hogy jól megnézhessük őket.

Ahogy tovább mentünk, láttunk még jó sok ride-ot, de azokra már nem ültünk fel, mert mind nagyon félelmetesen nézett ki. Nem is beszélve a Sky Screamer-ről, amit mindenhonnan lehetett látni, mert olyan magas.
Az olyan, hogy felhúzzák az embereket iszonyú magasba, és aztán leejtik őket borzasztó gyorsan. Akárhányszor láttuk, hogy mennek fel, mindig megjegyeztük, hogy mi ugyan erre fel nem ülünk semmi pénzért.

Ezek után egy nagyon vicces jött: a haletetés. Volt ugyanis egy nagy tó, és abban hatalmas nagy halak (pontyok?) úszkáltak, amiknek lehetett enni adni. Mi is vettünk egy kis halkaját és iszonyú vicces volt, ahogy jöttek és a borzasztó nagy szájukkal bekajálták azt. Nagyon sok volt belőlük és nagyon-nagyon nagyok voltak. Ezt nagyon élveztem!
A Bori is felébredt ekkorra, és neki is tetszettek a halak, de neki még jobban tetszettek a medvék, amik ez után következtek. Kiderült, hogy nekik is lehet enni adni, és a macik ezért ott ácsorogtak a vízben (vagy az okosabban/erősebbek) a vízből kiálló sziklákon, várva a kaját.
Mikor ezzel is végeztünk, elindultunk visszafelé, és éppen beértünk a rozmárok házába, mikor elkezdett esni az eső, jött egy gyors nyári zivatar.
A rozmárok szuper jó fejek voltak, három volt belőlük. Először csak felülről néztük őket, aztán viszont lementünk a víz alatt is megszemlélni őket, és az nagyon látványos volt. Igaz, a Borinak ez a rész nem tetszett, ő inkább az itteni kisebb halakat kedvelte. Nekünk a Mamával viszont a kedvenc állatunk a rozmár lett.
A végén mégvolt egy kis rozmár bemutató-etetés is. Ezek a rozmárok puszit dobni is tudtak!

Ezután vettünk nekem egy hatalmas felfújható gumirozmárt, és már mentünk is az autóhoz.

A Mama akkor azt mondta, hogy ha már itt vagyunk a Niagara mellett, akkor vessünk is rá egy pillantást, úgyhogy elmentünk a vízeséshez. Én nem emlékeztem rá, pedig állítólag régebben már voltam itt, viszont most nagyon tetszett. A Borinak is!
Láttunk szivárványt is, meg jó vizesek lettük a vízpárától, aztán indultunk haza.

Egy gyors fagyi-megállóval haza is értünk rendben 8 óra után kicsivel, aztán fürödtünk és sipirc aludni, mert mindenki nagyon fáradt volt.

Családi vakáció, második nap - két farm

Ma két farmon is voltunk, csomót játszottunk és szedtünk finom gyümölcsöket! Nagyon jó volt!

Délelőtt eljött hozzánk Joyce 10-re, már nagyon vártam! Rögtön el is indultunk vele, meg a Borival a játszótérre, a Mama és a Papa pedig otthon maradtak. Vagyis, nem is otthon, hanem azt mesélték, hogy elmentek az Ontárió tó partjára kettesben és sétálgattak. Meg láttak hatalmas halakat, és azokat majd később nekem is megmutatják.
Mi meg nagyon jól szórakoztunk a játszótéren, a Bori kétszer is sétált egyedül, aminek nagyon örülünk mind!

Mikor hazaértünk már itt voltak a Mamáék, és gyorsan leültünk ebédelni, hogy aztán elinduljunk megint a Mazdával a kirándulásra.

Először a Springridge farmra mentünk. Odafelé a Bori jó sokat dumálgatott, mi meg győzködtük, hogy inkább aludjon kicsikét, és végül így is tett. Mikor odaértünk felébredt, és mentünk is rögtön be.
Láttunk kiscsirkéket, megfejtük a fatehenet, etettem a minifülű és a hosszúfülű kecskéket, meg a nyuszikat is. Aztán bementünk a játszórészbe, ahol felültünk mindenféle traktorokra, és homokoztunk is egyet.
A Papával később felmásztunk egy csomó szalmára, meg a Mamával is, és le is ugrottunk.
Addig a Bori legelészett, meg lépegetett is kicsit, de főleg dumálgatott és le akarta venni a szandálját.
A végén még vezettünk egy kicsit egy másik traktort is, aztán átmentünk a másik farmra (Andrew's Scenic Acres).

Itt voltunk tegnap is, de most időben értünk oda, úgyhogy tudtunk szedni minden féle finomat.
Először is felültünk egy traktor-vonatra, és az elzötyögött velünk az eperföldekre. Ott kiszálltunk és nekiálltunk szedni. Ki a pitlibe, ki a pocakjába pakolta a finom édes epreket. Borinak is nagy kedvence lett ez a gyümölcs.
Aztán átmentünk a málnásba (egy kukorica földön keresztül kellett menni, az nagyon vicces volt), ott is megkóstolgattuk a termést, és a Mama gyorsan szedett annyit, amennyit csak tudott. A végén már sietni kellett, hogy elérjük a visszafelé traktort, mert még a meggyest is meg akartuk nézni.
Sikerült is, de kiderült, hogy a meggy még nem volt igazán jó állapotban, úgyhogy csak pár szemet ettünk, de haza nem hoztunk. Helyette elmentünk a virágokhoz, és vágtunk jó pár szál gyönyörű liliomot itthonra.
Kifizettünk aztán amit szedtünk, és kiderült, hogy lehet kapni fagyit is, úgyhogy azt is vettünk! Én málnásat, a Mama és a Papa epreset kért, és a Bori mindekiéből kapott kicsit. Utána még játszottunk picit a játszótéren, de akkor már tényleg hat óra lett és menni kellett haza.

Hú, de jó kis nap volt ez!

Családi vakáció, első nap - Royal Botanical Gardens

Ma ezzel az autóval:elmentünk ilyen szépeket nézni:
Odafelé a szüleim szerint jó lett volna, ha alszom az autóban, de inkább beszélgetni és nézelődni volt kedvem. Meg aztán éhes is lettem, de akkor már odaértünk, és kerestünk egy éttermet (a Barnus is segített a messzelátójával), és ott kaptunk finom sült krumplit! A Mama mindenféle mást is ajánlgatott nekem, hogy egyek, de én kitartottam a sült krumpli mellett, mert az a legfinomabb! Láttam, hogy a Barnusnak is az ízlett főleg, plusz ő még kapott egy játékot is, valami belenézőset.

Amikor tele lett a pocink, akkor mentünk a szép virágokhoz. Én először a babakocsiban ültem, de aztán a Papa kivett és megmutatta nekem a jópofa halacskákat, amik a vízi növényeknél úszkáltak. Utána meg sétálgattunk együtt egy csomót és megmutatott nekem mindenféle érdekes növényeket.
Később kimentünk egy érdekes felfedezős kertbe, ahol a Barnus parafadugókat úsztatott le egy szökőkúton, meg bemásztunk egy hatalmas szőlőinda-gömbbe is (bár az nekem nem tetszett annyira, én inkább a főszernövényeket szerettem pisztergálni).

Ezután átmentünk egy másik kertbe, ahol szereztünk a Barnusnak lepkefogó hálót (de a lepkék túl gyorsan voltak, úgyhogy nem tudtuk elkapni őket, csak a Mama fogott egy legyet), meg ettünk finom banánt és palacsintát.Itt is voltak nagyon szép virágok, nekünk legeslegjobban a liliomok tetszettek.
Volt egy kis pihenő is, és amíg én aludtam, addig a Barnus és a Mama kicsit kirándultak, és láttak egy művészt, aki a mocsárban alkotott éppen. Aztán ők is pihentek kicsit.
Végül elindultunk hazafelé. Út közben szerettünk volna még megállni egy kis "szedd magad" akciós gyümölcs szedésre, de sajnos pont mire odaértünk a farm bezárt. Sebaj, majd holnap visszamegyünk!

Bori első lépései és egyéb hétvégi dolgok

Bori pénteken délután megtette első önálló három lépését az Ilonáék parkjában!

Mostanában (pár hete) nagyon lelkesen gyalogolt már a kezünket fogva, és pár egészen pici (így első lépésnek nem minősülő) botorka is volt már, de ez a parkos eset teljesen jól láthatóan 3 saját lábú lépés volt egymás után.

Örömömben nagyot kiáltottam, erre rám nézett, hogy "mivanmicsináltam?", és ezután álldogált még egy ideig. Azóta itthon is lépegetett picit (sajnos megörökíteni még nem tudtuk), de persze a folyamatos önálló járásra azért még várni kell.
Minden esetre nagyon büszkék vagyunk kiscicára, aki ilyen dobozbabeülést is tud már:
A hétvége egyéb eseményei:
Szombat délután elmentünk lakást néni Cica nagyinak, sétálgatni, fagyisautót keresni.
A Craigslist-en keresztül talált kis basement-es lakás nagyon szimpinek bizonyult, elég közel is van, és mint kiderült a kiadó hölgy Bécsben született, plusz picit beszél magyarul, és nagyon szimpatikus. Úgyhogy le is foglaltuk a szállást, Cica nagyi augusztusi itt tartózkodásakor ebben a kényelmes kis apartmanban fog aludni.

Innen tovább sétáltunk, fagyisautót keresve, míg végül kikötöttünk a Bathurst-nél, ahol egy állandóan ott parkoló kocsiból szereztünk fagyit a gyerekeknek (igen, Bori minden fagyizás alkalmával kiköveteli a saját adagját, már meg se próbáljuk üres tölcsérrel kiszúrni a szemét...).
A fagyizás itt azonban nem ért véget, mert a felnőttek igazi fagyira vágytak, így tovább mentünk, amíg találtunk egy klassz helyet, ahol diós és cherry cheesecake-es fagyit kaptam, amin persze aztán megosztoztunk mindannyian. Barnus itt rájött, hogy a fagyisautós fagyinál létezik finomabb nyalánkság is!
Utána még beugrottunk egy közeli nagy könyvesboltba, és jól elszórakoztunk a gyerekrészlegen. Bori kapott egy kutyusos könyvet, mostanában ugyanis teljesen odavan a kutyákért, majd kiesik a babakocsiból minden alkalommal, amikor meglátunk egyet. A könyv is hasonló haátssal van rá, nagyon szereti! Barnus pedig egy Babar-osat választott magának.

Vasárnap délután pedig (a délelőtti focilabda vásárlás ill. Mama-jóga plusz pihenés után) Barnussal színházba mentünk! A városban mindenfelé folyik az ún. Fringe festival, ami olyan nyári színpad szerűség, több helyszínnel. Gyerek előadások is vannak, mint kiderült, például a Palmerston könyvtárban, ahová Barnusék sokat jártak az ovival.
Ilonáékkal mentünk (a picik és a Papák otthon maradtak, ill. a parkban találkoztak később) és a "The Pied Piper" c. színművet néztük meg. Elvileg gyerekeknek szól a darab, bár a szövege kicsit túl bonyi szerintem. Nagyon tetszett, hogy sokat énekeltek benne, sőt voltak interaktív részek is, amikor be kellett kiabálni, énekelni, sőt Barnus még a színpadon is járt és gitározott a spontán megalakult 4 tagú zenekarban, ami segített a Sad village-nek Happy-vé változni. Nagyon aranyos volt!

Az előadás után csatlakoztunk a parkozókhoz: a nagyok is kiugrálhatták magukat, sőt, még egy jó kis közös pizzavacsorát is elköltöttünk együtt. Utána Bencéék hazatekertek, mi pedig metróval jöttünk Barnussal. A fürdés előtt Barnus azt mondta, hogy "nekem nagyon szép napom volt ma Mama, neked is?". Nekem is!

Az ebéd és a vacsora

Valahogy mindig olyan furcsán, sorból kilógónak éreztem magam amiatt, hogy mi ebédre eszünk nagyot-meleget és nem vacsorára, ahogy itt szokás.
Ez a szokásbeli különbség kihatással van a napi időbeosztásunkra is, mivel olyan 6 körül itt általában eltűnnek az emberek a játszókról, nincsenek délutáni programok a játszóházakban se, mert mindenki megy dinner-t csinálni, enni. Mi meg ugye csak hideget, szendvicseket szoktunk enni.
Bence elég jól megoldja az ebéd ügyet szerencsére az egyetemen, így nem igazán igényli a meleg vacsorát, vagy ha már unja a szendvicset, akkor gyárt magának, esetleg az ebédből hagyunk neki is.
De azért mostanában elkezdett foglalkoztatni ez a dolog, és úgy gondoltam, próbáljuk ki mi is, milyen lenne a fordított sorrend.

Úgyhogy így lett, és egész kellemes volt.

Délelőtt véletlenül nagyon sokáig aludtam, Bence szuperül lefoglalta a gyerekeket 10-ig, amikor kikeveredtem az ágyból. Így aztán elég későn indultunk el a játszóházba, amit az esti eső miatt felázott játszóterek helyett választottam.
Ott ebédeltünk: pitaszenvicseket uborkával és retekkel. Aztán hazatekerés, alvás-pihenés következett, utóbbi alatt Kingsley megszerelte a tegnap este eltörött csapunkat is. Éljen!

Pihenés után telefonált Curie, hogy találkozzunk a parkjukban, úgyhogy újabb bicajozás következett, és egy jó nagy pancsolás Ilonáékkal. Bori nem vizezett, hanem főleg eszegetett, amihez a többiek is be-be kapcsolódtak.
Hazafelé már Bence húzta a brigádot, és megérkezés után rögtön nekiálltam a kukoricás csirkének (amihez nem volt kukurica itthon khmmm, de a fiúk leszaladtak a sarki boltba érte). Gyorsan készen lettünk, és egy nagyon kellemes négyszemélyes családi vacsit csaptunk. Szerencsére még Bori se volt túl fáradt és mindenkinek ízlett a kaja, úgyhogy jól sült el minden.
Aztán gyors fürdés és lefekvés.

A vacsora-ebéd felcserélés végül is jól működött, bár engem kicsit stresszelt délután, hogy gyorsan haza kell érnünk, mert még főznöm kell, úgyhogy nem hiszem, hogy nagyon ragaszkodni fogunk ehhez az észak-amerikai szokáshoz.

A törött csap

Olyan jó volt délelőtt: elmentünk a parkba, de picit másmerről érkeztünk, mint szoktunk, és a Barnus meglátta a furcsa labdát, úgyhogy ott maradtunk annál és néztük, ahogy játszottak vele a gyerekek.

Amíg vártuk, hogy ránk kerüljön a sor, a Mama adott nekünk szedret és almát, és én még soha nem ettem eddig szedret, és kiderült, hogy nagyon szeretem, és egy csomót megettem belőle. A Barnus is evett, és aztán almát is.
Odagurult hozzánk egy labda is, és én nagyon szeretem a labdákat, főleg üldözni: a kezemmel löködni és utána mászni.
Mikor elmentek a gyerekek, akkor Barnus is furcsalabdázott kicsit, aztán bementünk a játszótérre csúszdázni, hintázni meg homokozni.

Kiderült, hogy nekem tényleg nem szabad enni a homokot, a Mama komolyan mondta. Ezt onnan tudom, hogy most amikor csináltam, akkor nagyon szigorúan rám nézett és nem nevetgélt, mint eddig, és úgy mondta, hogy ne csináljam, mert akkor nem mehetek be a homokozóba. Úgyhogy, nem is csináltam utána.

Mikor hazajöttünk én már nagyon fáradt voltam, úgyhogy nagyon jól esett aludni menni.
Pont, amikor felébredtem aztán jött be a Mama a szobámba, és nagyon örült nekem, hogy már fent vagyok. Mondta, hogy itt a Papa, és elvisz minket a Barnussal a focizásra, és így is lett.

A focizáson néztem, hogy milyen ügyes volt a Barnus, meg kicsit én is rúghattam a labdát, amit elvittünk nekem játszani. A Papa fogta a kezemet, és úgy sétáltunk, meg rúgtam a labdát a lábammal. Nagyon jó volt!
Aztán még játszottunk kicsit a játszótéren, meg bementünk sajtot venni egy sajtboltba, és utána jöttünk haza.

Már itthon volt a Mama (ő jógázni volt közben), és éppen a fürdőszobában takarította a kádat. Mert fürdés idő volt, de aztán lett egy kis galiba, ugyanis eltörött a csap, mikor a Papa meg akarta engedni a fürdővizet! Ez kicsit furcsa volt, mert nem szokott ilyen lenni, és meg is ijedtünk, hogy akkor nem lehet fürdeni. De végül is lehetett, mert a csapból jött a víz (csak nem lehetett elzárni), és pont egész kellemes hűvös víz volt, úgyhogy be is szálltunk mindannyian és folyó vízben fürödtünk. Vicces volt!
Aztán, mikor kijöttünk megérkezett az Irma, hogy megszerelje a csapot (mert szóltunk, hogy ez így nem lesz jó). Sikerült is neki leszedni a tekerőt és elzárni a vizet, de ami eltörött, ahelyett csak holnap hoznak majd újat, úgyhogy addig nem lehet azt a csapot használni. Sebaj, már úgyis készen voltunk.

Utána már mentünk aludni, és én fáradt voltam, de még nem aludtam, mikor a Mama bejött a Barnussal és úgy megörültem nekik, hogy nem is akartam aztán aludni egyáltalán. A Mama kicsit üldögélt ott akkor, mondogatta, hogy feküdjünk le és aludjunk, de én inkább csak ki akartam menni hozzá. Egy idő után sajnos megölelgetett és elbúcsúzott tőlem, és akkor be kellett látnom, hogy már tényleg aludni kell menni.

Még mindig Joyce-ról

Még mindig alig merem elhinni, hogy Joyce jár hozzánk segíteni. Ez hatalmas dolog számomra, és nagyon örülök, hogy rávettem magam, hogy végre kicsit kiengedjem a gyerekeket a szárnyaim alól. 3,5 év kellett hozzá, a Barnus oviba járása, a Bori megszületése, és egy kicsit az amerikai konzulátus furcsa, embertelen szabályai is (erről később).

Ma délelőtt Bori aludt (elég nehezen, úgyhogy hamarosan talán már elhagyjuk a két alvós időszakot), így Joyce-t arra kértem, hogy amíg én elmegyek bevásárolni, addig játsszanak itthon kettesben. Mikor visszértem éppen a kisautókat szortírozták színek szerint.
Hamarosan felébredt Bori is, úgyhogy indulhatott a második, izgisebb kör: Joyce elvitte őket a parkba a dupla babakocsival. Kicsit izgultam, hogy mi lesz, de az eddig látottak alapján már bíztam abban, hogy Joyce megoldja. Így is lett, hazaérve nagy büszkén jelentették, hogy nem volt sírás, mindenki jól érezte magát!

Míg távol voltak én pont elkészültem a hatalmas adag pörkölt-nokdeli kombóval. Sajnos pihenésre azért már nem maradt idő, így elég kifacsarva folytattam a napot, de legalább egy csomó ideig van most megint kaja a mélyhűtőben.

Délután hatalmas lufizást rendeztünk, aztán pedig sétáltunk egy nagyot (autónézőbe mentünk), de Borit még így se sikerült annyira lefárasztani, hogy este a szokásos időben fáradt legyen. Pedig a saját lábán, kézenfogva sétálgatott jó sokat! Azért 9 után picivel már aludt.

Fogorvosnál

Ma este a Papával elmentünk a fogorvoshoz, és kiderült, hogy 20 fogam van, és mindegyikkel minden rendben van!

Nagyon jó volt, mert az elején, amikor várni kellett, akkor lehetett nézni az órát és mondani a Papának, hogy "Nézd, papa, már 6:15 van!" Aztán meg, hogy "Nézd, Papa, már 6:16!" És így tovább.
Aztán behívtak minket és egy nagyon aranyos doktornéni jött. Beültem a liftes székbe és felvitt engem magasra, meg hátra. Kaptam napszemüveget is a lámpa ellen, meg előkét, hogy ne legyek vizes. Mindenki szerint nagyon csinos voltam bennük!
A doktornéni akkor megkért, hogy nyissam nagyra a számat, és így is csináltam, és akkor megszámolta a fogaimat. Aztán megkapargatta egy picit, hogy lássa, van-e gond. Kiderült, hogy nincs. Egy pici lerakódás van a belső részeken, azt majd jobban fogjuk sikálni ezentúl.

A végén meg még meg is csikizte a fogaimat egy különleges tisztítós fogkefével, amihez előtte ki lehetett választani, hogy bubble gum vagy tutti frutti ízű legyen. Én egyértelműen a bubble gum-ra szavaztam. A végén még köpni is lehetett, és az nagyon jól megy nekem.

Mikor készen voltunk, lejöhettem a szélből, és választhattam egy fogkefét ajándékba: kacsásat kértem. Aztán még egy plusz ajándék is volt, amit szintén én választhattam ki: egy nagy rakás játék közül egy pici, zöld lenyomós fényképezőt kértem. Nagyon örülök neki!

Mindenki szerint nagyon ügyes voltam, és mikor a Papa a végén kint még fizetett, akkor én mindenkit le is fényképeztem az új gépemmel.

Utána jöttünk haza, és szerencsénk volt, mert még a vihar előtt hazaértünk.

Bébiszitt

Mikor mi kicsik voltunk Mikivel, Pécsen a szomszédunkban lakott Jutka néni. A részleteket nem tudom (majd Breszi nagyi megírja), de úgy alakult, hogy ő lett a mi pótnagyink, bébiszitterünk. Iskola (vagy talán már ovi is) után hozzá mentünk, míg haza nem értek a szüleink, ebédet kaptunk, pihentünk, játszottunk a kertben, nagyon jól éreztük magunkat. Meg ha betegek voltunk, akkor is ő vigyázott ránk.
Nagyon szerettünk ott lenni, és a mai napig meleg szívvel gonolunk Rá.

Hát, most valahogy úgy érzem, hogy mi is találtunk egy ilyen Jutka nénit Barnusnak és Borinak. A különbség az, hogy nem lakik a szomszédunkban, és óradíja van, de amúgy ugyanolyan kedves, meleg szívű anyapótlék, akire jó érzéssel bízom a gyerekeket arra a pár órára, amíg feltöltődöm, dolgaimat intézem.

Joyce ma volt itt másodszor vigyázni a gyerekekre (előtte egyszer eljött a lányával bemutatkozni, amolyan "interjú" szerűségre), és már ebből a pár alkalomból látom, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk, a gyerekekkel szinte teljesen úgy foglalkozik, ahogy én tenném.
A múlt héten először Barnussal játszott hosszasan, míg én a konyhában ügyködtem, aztán lementünk négyesben a parkba és Borival is barátkoztak ott.
Ma pedig rögtön a parkba mentünk (Bori nem aludt délelőtt) és pár perc után én elhúzódtam egy messzebb lévő padra olvasni, hallótávolságba, hogy ha gond van, akkor tudjak menni.

Egyszer hallottam, hogy sírt Bori (ő volt a fő kérdés, hogy bírja-e), de aztán abbamaradt a panaszkodás, és később kiderült, hogy kutyusok keresésével és nézegetésével (ez most a nagy sláger, mondja is, hogy vava) sikerült megnyugtatni a Mamahiányost. Aztán ez még párszor előfordult, de a kutyusok és az ujjacska megmentették a helyzetet minden alkalommal.

Mind a ketten nagyon örültünk a sikeres első éles bevetésnek, Bori és Barnus is teljesen jó állapotban voltak, mikor visszamentem hozzájuk. Fáradtak voltak, később jó nagyot is aludt Bori, de azt hiszem, nem viselte meg őket a hiányom, sőt Barnus megint jól szórakozott.

Szóval, úgy néz ki, jól mennek a dolok, legközelebb szerdán jön megint Joyce, alig várjuk!

Megjött a Papa!

Képzeljétek, szombat reggel, mikor felébredtem, és átmentem a Mamához odabújni, akkor már ott feküdt a Papa is!
Nagyon örültem neki, és onnantól kezdve nem is ment már el sehová, szerencsére!
Azt mesélte, hogy jó későn jött meg a repülője.

Kaptam tőle ajándékot is: két felhúzható csavaros fa-repülőgépet (a Bpri meg egy röhögős pacit, az is nagyon tetszik), ki is próbáltuk őket rögtön a parkban. Nagyon jól repülnek, de a leérkezést még gyakorolni kell, mert elég törékenyek.

Amúgy a hétvégén voltunk a ValueVillage-ben, és vettünk egy halom ruhát, meg a játszótéren a Papával, meg a vásárolgattunk még a mall-ban is. A legjobb azért a strandolás volt vasárnap délután a kinti usziban.

Boldog szülinapot Nagypapák!

Ma van a szakállas Nagypapám, holnap meg Miki Nagypapi szülinapja. Jó lenne, ha oda tudnánk menni hozzájuk és sok puszit adni nekik, meg elénekelni a Happy Birthday-t, de most nem lehet. (Meg a tortából is szívesen ennék!)
Azért mondta a Mama, hogy ha ide beírom ezt, akkor majd elolvassák, és örülni fognak.
Szóval:

Boldog szülinapot Nagypapa!

Boldog szülinapot Nagypapi!

Sok szeretettel!
A Bori is ezt üzeni, így:

(Mama meg új képeket tett fel júniusról, hogy lehessen nézegetni is.)

Joyce és foci!!!

Ma délelőtt a Mama mondta, hogy megint el fog jönni hozzánk hamarosan Joyce és ő lesz a babysitterem.
Először nem tetszett ez nekem nagyon, mert nem tudtam, hogy az mi, és a Mama célozgatott rá, hogy akkor ő majd esetleg el fog menni, vagy nem lesz velünk itthon, és annyira ezt nem akartam. De aztán a Mama mondta, hogy ma itt lesz végig, és ne féljek, szuper jót fogunk játszani a Joyce-szal.
Ez már tetszett, úgyhogy gyorsan ki is választottam, hogy a Bobos kártyámmal kéne játszani, és mikor megjött Joyce, nagyon megörültem neki, mert a múltkor már jártak itt és emlékeztem rá, hogy ő egy nagyon aranyos néni, és rögtön mondtam is neki, hogy akkor játsszunk.

Szóval, leültünk Bobot játszani, a Mamával hárman, aztán a Mama a konyhában tett-vett, és mi játszottunk tovább. Jó sokat! Nagyon jó volt! Közben mindenféléket magyaráztam a Joyce-nak, és ő nagyon figyelt rám, és kérdezgetett, és látszott, hogy tetszem neki, és nekem is nagyon tetszett ő.

A Mama később kihozta a Borit is, akkor mi már boltosoztunk a Joyce-szal. A Bori először a Mamához bújt, de aztán elkezdett megbarátkozni Joyce-szal ő is.
Aztán elindultunk együtt a parkba, hogy megmutassuk neki, hol szoktunk játszani. Nagyon jó volt, mert foghattam Joyce kezét, és mindenféléket mutattam neki, például, hogy milyen gyorsan tudok futni, meg ő is mutatott érdekeseket, például fák gyökerét, meg még egy leváló fakérget is szedett nekem.

A játszótéren Joyce főleg a Borival volt, aki nagyon szeretett vele kézenfogva sétálgatni, én pedig a Mamával játszottam, meg aztán együtt is mindannyian.

Éppen a döcihintán voltam, mikor Joyce odajött elbúcsúzni, mondta, hogy el kell mennie. Hát ettől nagyon szomorú lettem, majdnem el is sírtam magam, mert nem tudtam, hogy el fog menni, és azt szerettem volna, ha marad még velünk jó sokáig.
Végül megígérte, hogy hétfőn újra találkozunk, és ennek nagyon-nagyon örülök.
Azért nap közben még sokat kérdezgettem, hogy miért nem maradt velünk a Joyce többet, és kiderült, hogy neki is vannak gyerekei, nyolc is, és hozzájuk kellett hazamennie. Bár ők már nagyok, de értem én, hogy azért hiányozna nekik a mamájuk, ha végig csak velünk lenne.

A játszótérről aztán mi is hamarosan hazamentünk, hogy gyorsan ebédeljünk meg pihenjünk és aztán induljunk az első foci edzésemre!
Fú, ezt már nagyon vártam!

Felültünk a metróra és elmentünk át a hídon a doktornénis megállóig. Ott kiszálltunk és sétáltunk tovább egy szép parkba, ahol hamar megtaláltuk a focipályát. Már gyülekeztek a gyerekek, és ott volt két edző bácsi is, akikról kiderült, hogy úgy hívják őket, hogy Coach Mike. Mind a kettőt.

Kaptunk szuper mezt is, és én pont 8-as számú akartam lenni, ezt még itthon mondtam a Mamának, és pont olyat kaptunk! Aztán leültünk egy vonalba, és Coach Mike mindenféléket mondott. Utána pedig kezdődött az edzés, és nagyon jó volt!

Csomót játszottunk: vonatozásos bemelegítőfutást, gepárd-szaladást, pingvinezős labdavezetést és -megállítást, kengurus labdával ugrálást, karikaelkapást, Coach Mike megdobálós bedobásgyakorlást, hatalmasnagykaraterugásos labdábabelerúgást (akkor azt kell mondani közben, hogy hajjjaaaaaa!, ez különösen tetszett), várledöntős labdavezetés-rúgást. Szóval, nagyon szuper volt az egész, és nekem nagyon tetszett minden.
(Másfél perc focivideó, Barnus piros kovbojkalapban kék kisgatyóban látható.)

Az is jó volt, hogy ott volt Aki is, akivel régebben együtt jártunk zenélősre, és véletlenül pont egy csoportba kerültünk.

Amíg én edzettem, a Bori játszott az új könyvével, amit ma kaptunk postán (köszönjük szépen Dávid és szülei!!!), meg eszegetett is.
A végén meg együtt sétáltunk hazafelé Akiékkal, és én még csokifagyit is kaptam a fagyisautóból, amit a Mama megállított a kedvemért. Hazafelé vettünk a Mamának még egy szép piros ruhát és egy tarka kardigánt egy különleges boltban, ahol nagyon sok érdekes dolog volt, például szélcsengők, meg gyönyörű ruhák. Borival mind a ketten elégedettek voltunk a Mama választásával, szerintem nagyon jól állnak neki.

Itthon aztán a Mama levette a Boriról a pelust, hogy szellőzzön a popója, és a Bori rögtön is kakilt egy nagyot. A Mama szörnyűlködött (de legalább nem szőnyegre ment), aztán betette a Borit a fürdővízbe, csak akkor az is kakis lett, úgyhogy le kellett engedni, lezuhanyozni és új vizet ereszteni.
Ez vicces volt. De ami még viccesebb az az, hogy a Bori kitalálta, hogy inni fogja a vizet, amiben fürdünk (akkor már nem volt kakis), és minél jobban mondta neki a Mama, hogy ne csinálja, annál jobban tetszett neki (és nekem is) ez az ötlet. A végén a Mama feladta, és gyorsan kiszállt a vízből, meg kivette a kis csibészt. Akkor már csak az öltözés és a lefekvés volt hátra, ami nagyon jól esett.

Mi a fárasztóbb?

Hát, nem tudom, mi a fárasztóbb, komolyan: egy két napos kempingezés egyedül a két gyerekkel, vagy itthon tölteni egy napot, amikor nincs igazán semmi program.
Ma többször is úgy éreztem, hogy az utóbbi, bár nyilván még mindenki fáradtabb volt az átlagosnál a sátrazás miatt, és persze azért volt dolgunk is (autót visszavinni, bevásárolni).

Estére minden esetre eléggé kivoltam.

Barnus elég sokat hisztizett ma (utálom ezt a szót, de nincs jobb kifejezés arra, mikor magából kikelve megállíthatatlanul ordít, hogy "MÉGEGYBOBOTAKAROOOOOOOOOK", pedig előtte készségesen beleegyezett, hogy kettőt megnézünk és nincs több), ami mindig nagyon kifáraszt. Úgy tűnik, hogy van egy heti átlagos hisztimennyiség, amit teljesítenie kell, és mivel az elmúlt két napban szinte egyáltalán nem volt semmi ilyesmi, most be kellett hoznia a lemaradást.

Bori popója már kicsit jobb (kenem neki mindenfélével), de még mindig eléggé piros, sebes, iszonyúan zavarja ha kakilt és a fürdésnél továbbra is gondban van. Az utóbbi miatt ma jó hideg vízben fürödtünk, ez kicsit jobb volt neki. Emiatt ő is nyűgösebb az átlagosnál, enni se nagyon akar. Az autó visszavitele miatt ma csak egyszer aludhatott, hát, ez se segített.

Mai napi pozitívumok:
- Barnus beszélgetett Papával telefonon, nagyon cuki volt.
- Bori már sok mindent megért, pl. amikor a kocsiból kidobálta a keze ügyébe adott fésűmet és mondtam neki, hogy ha még egyszer kidobja, nem adom vissza, akkor többet nem dobta ki!
- Jót játszótereztünk délután.
- Vettem magamnak egy új napszemüveget.
- Nyolc után pár perccel már aludtak.

A négynapos hétvége másik fele, avagy: Mama bevállalta...

Hát, igen, ezt jól bevállaltam. Az is lehetne az alcím, hogy: normális vagyok én????
De végül is minden egész jól sült el, Barnus szuperül szórakozott, Bori és én is legtöbbször, a fáradtságot meg kipihenjük majd valamikor.

Szóval: elmentünk kempingezni. Hármasban. Pontosabban a Curie-ékkel, de én csak egyedül voltam a gyerekekkel.
Mikor először hívtak, hogy menjek velük sátorozni, egyértelműen hülyeségnek tartottam az ötletet, de aztán, ahogy egyre inkább közeledett Bence elutazásának időpontja, plusz a négy napos hétvége, ami így egyedül itthon inkább csak egy nagy "mostakkormicsináljunkmagunkkal,főlegharosszidővan"-ba hajlott lelki szemeim előtt, szóval, egyre inkább kezdett tetszeni az ötlet, hogy menjünk a barátainkkal ki a szabadba.

Az első terv Kilarney lett volna, északon, de az időjárás miatt erről végül letettünk (plusz olyan későn eszméltem, hogy már autót se lehetett szerezni szombaton). Úgyhogy végül hétfőn indultunk, egy teljesen másik irányba: Sandbanks, kb. 3 órányi vezetésre tőlünk, kelet felé. Erre még amúgy nem nagyon jártunk, talán azért is, mert elég sokat kell menni, hogy az ember valami jó helyre érkezzen.

Szóval, vasárnap este nagyjából bepakoltam, aztán hétfőn felvettük az autót (ami a két gyerek+ két bazi autósülés figyelmebe vételével nem is olyan egyszerű, de szerencsére eljöttek értünk a bérlésből) és irány Curie-ék háza. Ott még kicsit szaladgáltak a gyerekek míg mindenki elkészült, aztán egy óra körül elindultunk.

Az utazás egy ideig egész simán ment, de mikor lekanyarodtunk az autópályáról és Curie átült hozzánk beszélgetni, akkor Bori úgy gondolta, hogy most már aztán elég volt az autózásból és hatalmas ordításba kezdett. Mivel nagyon ijesztő fuldoklást is csapott a drámához, ezért megálltunk, kivettem. Akkor azonnal abbahagyta, de ha az üléshez közelítettem vele, akkor újra kezdte (később kiderült, hogy miért lehetett ez, de akkor még nem tudtuk). Úgyhogy rövid tanakodás után Curie átvette a volánt én meg bekucorodtam a Hyundai hátsó ülésére a gyerekek közé. Így értünk a kempingbe kb. egy óra kissé eltévedéses vezetés után.

A sátorhely az előzetes várakozások ellenére tökéletes volt. Kicsi, de jól eldugott helyen van, lehetett azért a sátraktól szaladgálni, játszani is, bár nagyon sok poison ivy nőtt (ez olyan mint a csalán, de a hatása sokkal kellemetlenebb és tovább tart, főleg, ha valaki allergiás rá), ami valami csoda folytán végül is nem okozott galibát.
Hamarosan álltak a sátrak, a mi kis (kölcsön) sátrunkból pedig gyorsan ugrálóvár lett. Raktunk tüzet is, és nekiláttunk vacsorát készteni: mézes-mustáros csirke és kukoricás disznóhusi volt grillen, mindenféle köretekkel, mindeki jól belakott.

Bori a kaja után nagyon fáradt lett, a marshmellow sütögetést már alig bírta kivárni (Barnus bepakolt vagy hatot). Amíg őt altattam, a többiek elmentek zuhanyozni. Egész könnyen el is aludt, de aztán később sajnos jó párszor felébredt, és utoljára, mikor már mentünk volna mi is Barnussal már nem is tudtam visszaaltatni.

Reggel derült ki, hogy a popója iszonyúan ki van pirosodva, sebesedve. Gondolom, ez már délután, az autóban is zavarhatta, bár akkor még nem voltak látható jelei. Végül egy kis Nurofen és ringatás hatására elaludt, és akkor végre Barnust is el tudtam altatni.
Sajnos magamat viszont egyáltalán nem sikerült könnyen álomba szenderíteni: fáztam, aztán melegem volt, aggódtam, hogy melyik gyerek hova mászik álmában, ki van kitakarva, állandóan wc-re kellett mennem, a matrac se volt túl kényelmes. Hajnalban még a madrak is elkezdtek csiripelni...
Szóval, nem aludtam sokat.

Barnus végig aludta az éjszakát, Borival hajnali 4 körül volt még egy kinti körünk, de az gyorsan lement. Szóval, tőlük aludhattam volna.

Végül olyan fél 7 körül keltünk, és Bori rövig vidámkodás után nagyon nyűgös lett. Ekkor láttam meg a popsi helyzetet, és azonnal egy kis fájdalomcsillapítót adtam neki, ami hatására vissza is feküdt még egy kicsit.

A reggeli nagyon jól sikerült, ehhez már Bori is csatlakozott. Sajnos egész délelőtt elég nyűgös volt, mert a popója zavarta (hasmenése is lett, ami nem segít), végig állnia kellett, ha leült, azonnal sírni kezdett szegény.
Barnus szerencsére mindvégig iszonyú jól érezte magát, csomót beszélgetett Bálinttal, játszott a lányokkal.

Reggeli után lementünk a strandra. Ez a fő attrakció: itt az Ontarió tó partja csodaszép, puha homokos strand, sekély a széle, kellemesen lehet napozgatni, játszani hát.
Így is tettünk.
Bori aludt egyet a karjaimban a nagy fáradtságra, és utána ő is tudtott csatlakozni a stradolókhoz.
Végül visszatértünk még a sátorhelyre összepakolni, aztán hazafelé vettük az irányt. Iszonyú mázlink volt, klasszul lehetett végig jönni hazáig, kb. 3 óra alatt itthon is voltunk (nagyon féltem a befelé vezető dugótól, de az érdeklődés hiányában elmaradt). A gyerekek majdnem végig aludtak, pontosabban végig aludtak, csak párszor felsírt valaki.

Itthon aztán cuccok felcipelése két menetben a dupla babakocsi segítségével (fuhhhh), autó beparkolása, vacsora (gyerekeknek főleg sült krumpli, mert a rántott hús nem jött be), fürdés (Bori szegény alid bírt beleülni a vízbe), közben kiapkolás is és végül alvás.

Húúú, kedves bevállalós anyuka, irány az ágy!