Két hetesen...

... az élet szép, összességében szép.

Persze azért vannak fárasztó részek, sőt néha kifejezetten elgondolkozom rajta, hogy kisbabának lenni nehéz feladat.

De azért összességében nagyon jó.

Nagyon szeretek például a Mamához odabújni és tejcit szopizni, vagy egyszerűen csak hagyni, hogy magához öleljen. Sokszor, ha rossz érzésem van már csak attól megnyugszom, hogy picit ütögeti a hátam, vagy ellazulok a tejcitől és egyszer csak arra ébredek, hogy a kezében tart és simogat. És ezekből szerencsére nagyon sok van, szinte egész nap valami ilyen jó történik velem.

De ha a nehézségekről kérdeztek, el kell mondanom, hogy szopizni nagyon megerőltető feladat is egyben, az ember folyton megizzad tőle és eléggé kifárad. Az meg kifejezetten elkeserítő, hogy ha elalszom közben, akkor azt csinálnak velem, amit akarnak, és legtöbbször arra ébredek, hogy a kiságyamban vagy a bölcsőben vagyok és a Mama sehol. Ilyenkor kénytelen vagyok mérgelődni a helyzeten, hacsak el nem vonja figyelmemet érdekességével a bölcső kupolájának sok fehér fodra.
És ha már a fordroknál tartunk, a hálószobai állólámpa szintén is nagyon kedves látvány nekem, ha lehetne, egész délelőtt csak azzal szemeznék. De nem lehet, mert itt jön a kisbabaság másik nagy negatívuma: az ember folyton elfárad és aludnia kell.
Na, ezt a fáradtságot aztán végképp nem szeretem, tiszta erőből küzdök ellene, mert annyi mindent szeretnék elintézni míg ébren vagyok.
Például meg kell vizsgálnom tekintetemmel a körülöttem lévő embereket. A Mamát már szinte mindig felismerem. Aztán ott van még a Papa, aki elég gyakran megjelenik és ha látom, összevonom a szemöldökömet, hogy rájöjjek, ki is az. A testvéreimet még nem teljesen értem, mert folyton ugar-bugrálnak és nem maradnak nyugton, hogy jól megnézzem magamnak őket. És hát a többiek is érdekesek, bárcsak többet láthatnám őket!

Aztán fontos lenne még, hogy mindig tiszta legyen a popóm, de ezt elég nehéz elérnem, mert valaki folyton nedves és kellemetlen dolgokat pakol oda.
Erről jut eszembe, előfordul, hogy kifejezett erőfeszítéseimet, izmaim összeszorítását és az ezzel járó nyögéseket mások nagyon viccesnek találják és jót szórkakoznak rajta. Ez egy picit zavar.

Vannak aztán még egyéb kellemetlenségek: öltözködés, vetkőzés, fürdés, sétálás, autózás, de ezeket azért elviselem.
És hát alapvetően optimista vagyok, szóval az élet szép!