Kölcsön kenyér

Mindig kérdezgetik, hogy mikor jön már a baba, és azt szoktam mondani, hogy remélem, hamarosan, mert jó lenne már egy icipicit visszakapni a testemből. Tényleg, nem kéne sok, csak annyi, hogy tudjak egy picivel többet mozogni, gyerekeket hajkurászni, öltöztetni, ellátni.

Mert az van, hogy a testem, az már régen nem az enyém. Persze ez nem újdonság, már egy ideje megszoktam, de így a terhesség végére azért extra adagban jön az áldás és ez már tényleg kezd hasonlítani ahhoz, mintha mozgássérült lennék. Egy álmokóros mozgássérült.
Amikor például kedden reggel 10 óra felé az ellen küzdöttem, hogy mindjárt elalszom, és végül fél 11 körül muszáj volt ledőlni egy kicsit és tényleg aludtam is vagy fél órát, akkor úgy gondoltam, hogy ennek a napnak már lőttek. Később kicsit jobban lettem és végül délután még balettórára is el tudtam vinni a gyerekeket. De azért ez utóbbi a ritkább.

Az viszont nagyon cuki, ahogy Blanka odabent mozgolódik és akkor persze az egész dörögdinnye ide-oda hullámzik. Nagyon szereti a bal oldalamat rugdosni, piszkálni, (általában ő maga a jobb oldalon van összegömbölyödve) de valahogy szelídebben, nem annyira bordatörősen nyomja, mint ahogy a másik két babánál emlékszem. Azért így is teljesen jól látható idekintről, hogy éppen kinyomja magát, vagy a lábijával végighúz a gömbölyűség oldalán. Sokszor meg is áll, ilyenkor van, hogy megfogom, körbetapogatom a szóban forgó testrészt és ez már lényegében egy játék vele: kidugja, megfogom, újra kidugja. Cuki!

Ráadás: commentben várjuk a tippeket arra, hogy melyik nap, hány órakor lesz a nagy belépő időpontja (hivatalosan február 6.), a valósághoz legközelebbi nyertesnek küldünk egy Blanka-lábnyomatos képeslapot szeretettel. Ha engem kérdeztek: január 30., este 10:00