A manduláim

Ma voltunk a Papával abban a kórházban, ahol a Bori született.
De nem a 15. emeletre kellett most menni, hanem a nyolcadikra, és aztán elég sokat kellett várni.
Nem volt teljesen világos nekem, hogy miért mentünk végül is, mert nem éreztem magam betegnek, de a Mama és a Papa szerint a doktorbácsi megvizsgálta a fülemet, orromat meg a torkomat, hogy minden rendben van-e vele, mert sokszor nehezen kapok levegőt, amikor alszom.

Na, szóval, sokat kellett várni, addig a Papa mesélt nekem az AnnaPetiGergőből meg az új Thomasos könyvemből. Aztán jött a doktor bácsi, sokat beszélgetett a Papával, megnézett engem, és már jöhettünk is haza.
Állítólag nagyok a manduláim az orromban és a számban is, de én nem tudom, hogy mi az. Minden esetre nem kell őket kivenni egyelőre állítólag (még jó, nem is adnám oda őket), viszont esténként egy sprével kell csöppenteni az orromba, és azt ma már ki is próbáltuk a Mamával. Elég vicces volt, a Mama először a saját orrába csinálta, aztán nekem is, de először nem sikerült, aztán igen. Nem olyan túl jó érzés, de állítólag muszáj csinálni, és ettől jobb lesz majd. Meglátjuk.

Délelőtt viszont nagyon jó volt, akkor a Mamával és a Borcsával elmentünk a Value Village-be. Már nagyon régen voltunk, el is felejtettem, hogy milyen jó is ez a hely! Hamar találtunk nekem egy szuper piros széldzsekit, meg jövő télre egy egybe kabát-hónadrágot (olyan síelős overáll a Mama szerint), ezeknek nagyon megörültünk. Aztán a Mama még keresett nekem nadrágokat meg pólókat, én meg mehettem játszani (a Borcsa aludt majdnem végig). Volt mindenféle érdekes játék, és választhattam is egyet: rögtön egy vonatos készlet mellett tettem le a szavazatomat. Sajnos hazafelé kiderült, hogy a mozdonynak csak három kereke van összesen a készletben, de azért így is tetszik a dolog. A Bori is kapott egy neki való vonatosat, és aztán jöttünk is haza.

Ebédre finom borsóleves volt, és a Papa is velünk evett együtt, mert hazajött! Másodikra kaptam csokis-szendvicset, amit már a metróban ettem meg a kórház felé, mert sietni kellett. Nagyon ízlett!
Ezután volt a doktorbácsizás. Mikor hazaértünk majdnem rögtön indultunk is tovább, most már a játszótérre a biciklimmel, hármasban a Mamával és a Borival.

A játszótéren volt homokozás, csúszdázás, aszfaltkrétázás, buborékfújás, és sok triciklizés, biciklizés (a játszótéren most sok közösben beadott járgány van szerencsére). Mikor a Papa is utánunk jött, akkor meg játszottunk körbefutós-stopperelőset vele (ő mért engem triciklivel, meg én mértem őt, ahogy fut, aztán én is futottam és ő mért). Játszóttunk még mindannyian együtt bújócskás ipiapacsosat is.
Itthon aztán volt hatalmas vacsora-evészet meg gyors alvás, mert mind jól megéheztünk és elfáradtunk ebben a sok jövés-menésben.