Mandulakivétel

Barnus ma hatalmas hősként átvészelte a mandulakivételt!
Minden jól sikerült, reggel 6-ra mentünk és délután 2-kor már itthon is voltunk. Egyelőre nem panaszkodik fájdalomról, igaz, 3 óránként fájdalomcsillapítót adunk neki.
Tényleg, iszonyú ügyes volt, nagyon büszkék vagyunk rá!

A felkelés reggel nem esett túl jól Barnusnak (én lényegében semmit nem aludtam éjszaka, de fél 6-kor nem voltam még/már álmos, amúgy igazából Bori ébresztett negyedkor, de utána szerencsére ő visszaaludt).
Taxival mentünk, mert úgy gondoltam, akkor jobban tudok rá figyelni oda-vissza, és így Bencéék tudták nap közben használni a kocsit.
Pontosan oadértünk a megadott időben, felmentünk a harmadik emeletre és hamarosan megkaptuk a szobánkat. A 23-asban voltunk.Kaptunk egy saját primary nurse-öt is, Gwen-nek hívták, nagyon aranyos volt, halk szavú gondos. A szoba pici volt, de szép új (pár napja tudtam meg, hogy ezt az egész kórházat szepremberben nyitották meg).

Amíg vártunk, elővettem a "Már óvódás vagyok" meglepetés könyvet, és Barnusnak annyira tetszett, hogy a nap végére ki is olvastuk (pedig ez nem az a klasszikus képeskönyv).
Hét óra körül elkezdtek jönni a népek: dr. Heatley, aki az operációt végezte, aztán három aneszteziológus és néhány plusz nurse. Mindenki nagyon aranyos volt, nekem leginkább az anesztes fickó volt szimpi, ő igazán megtalálta a hangot Barnussal és jól is ejtette a nevét.

Fél 8 előtt pár perccel megkaptam a hajhálót és a ruhavédőmet és elindultunk a műtőbe. Barnust én vittem a kezemben, mert kicsit elbizonytalanodott. Maga a műtő persze elő volt készítve, vagy tíz köpenyes-maszkos ember nyüzsgött már ott. Barnus leült a műtőasztalra, átöleltem és megkapta a mszkját (előtte már jó sokszor megmutatták neki, hogy ezt fogja majd a szájára kapni). Szép lassan, 1-2 perc alatt el is aludt. Ezt elég rossz volt végignézni, de az nagyon jó volt, hogy közben végig simizhettem és mondogattam neki, hogy milyen ügyes és minden rendben lesz, láthatóan nyugodt is volt. A végére úgy nézett ki, mint máskor, mikor alszik, jó erősen horkolt is. Akkor gyorsan kivittek onnan engem.

A szobában kellett várni és nem is telt el egy óra már jött a doki, hogy minden rendben ment. A mandulák valóban hatalmas nagyok voltak, de nem volt velük semmi rendellenes szerencsére.
Ez után egy ideig még várni kellett, aztán hívtak az ébredezőbe. Ez egy nagyobb helység volt, és Barnus éppen sírni kezdett, mire odaértem. Rögtön felvehettem és egy karosszékben leültünk, magamhoz szorítottam. Nem volt még igazán felébredve és nagyon sírt.
Egy ideig így ültünk, aztán picit visszaaludt. Kicsit később újra felriadt, akkor próbáltak neki egy kis jeges italt adni, hogy nyeljen, ez nem tetszett neki. Végül megint picit visszaaludt, de aztán mikor újra felébredt, akkor már picit beszélt is és kért inni. Ennek nagyon örültünk és jó sokat ivott is.
Hamarosan kérte, hogy vegyék le róla a dolgokat: mindenféle monitorok voltak rajta. Az ujjáról le is szedték a szaturáció mérőt, de a lábbejében lévőinfúziós branült (amit akkor kötöttek be, amikor már aludt) még nem lehetett kivenni.

Picit ébredezett még itt, aztán áttoltak minket a rendes szobába. Ott lefeküdtem vele az ágyon és akkor együtt pihengettünk, aludtunk kicsit. A nurse néha benézett, vérnyomást mért, meg lázat. A hője szerencsére nem volt magas és minden értéke jó volt.
Végül is kibújtam alóla és akkor is szépen aludt tovább az ágyon. Tulajdonképpen az egész 4 órás megfigyelést majdnem hogy végig aludta.

A vége felé már azért éberebb volt, kérdezte, hogy kivették-e már a manduláját és egy kicsit fel is ült. Amikortól picit is magánál volt már, akkortól szépen együttműködött, amire kérték azt szuperül megcsinálta. Mindenki el volt ájulva, sokat dícsérték, hogy milyen ügyes. Persze nagyon elesett volt, sokat nyöszörgött. Fájdalomra nem panaszkodott.

Hamarosan eltelt a négy óra és mondták, hogy akár mehetünk is. Akkor még nem igazán éreztem, hogy annyira jó lenne indulni, úgyhogy egy kicsit még mesélgettünk, iszogatott (ő maga kérte) és próbáltunk felülni néha. Kicsit émelyeghetett, mert ezt nem szerette, de nagyon szerette volna már, hogy a branült kivegyék, amit viszont csak akkor lehetett, ha már fel tudott állni. Így végül csak felállt, és akkor megszabadították ettől a kellemetlenségtől is (ez eléggé megviselte amúgy, főleg, mikor azt a sok ragtapaszt levették neki).

Aztán kaptunk egy kerekesszéket és azzal legurították a földszintre. A taxira sajnos nagyon sokat kellett várni (40 percet), közben a gyógyszertárban megszereztük az antibiotikumát. Szegény már nagyon szeretett volna lefeküdni, ott bóbiskolt a székben.

Mikor végre megjött a taxi, onnantól gyorsan hazaértünk. Itthon Lana vigyázott éppen Borira, Bencének el kellett mennie órát tartani. Bori amúgy nagyon jól szórakozott a Papával, barkácsboltban voltak meg főztek ebédet együtt.
Lana szuper aranyos volt, elment nekünk még külön egy harmadik fajta fagyit venni, aztán elbúcsúztunk.
Barnus a kanapén feküdt, bóbiskolt, aztán betettünk egy Bob-os filmet és azt nézte. Bori fél 3 körül ébredt fel, nagyon örültek egymásnak. Barnus rögtön megengedte neki, hogy a Lana-éktól kapott kutyussal és a kórházban kapott cicával játszhasson. Bori meg simizgette Barnust, érezte, hogy valami nem stimmel vele.

Bence is hazaért hamarosan. Később Barnust felköltöztettük a mi ágyunkra és ott nézett a kis dvd-n filmet, aztán Borit Bence elvitte ügyeket intézni, mi meg kicsit aludtunk.

Estére Barnus egészen felvidult, fürödni nem akart, de megint ivott sokat, evett Jell-o-t és néztünk filmet meg meséltünk. Nagyon örült neki, hogy ma este velem alhat a nagy ágyon (szegény Bence kiszorult a kanapéra), és 9 óra körül szépen elaludt.

Nehéz, hosszú nap volt, de jó úton haladunk a gyógyulás felé, és Barnus iszonyú ügyesen veszi az akadályokat!