A határ

Meg akartam tanulni néhány angol gyerekdalt, hogy legyen repertoárom amit előadhatok a pici baba Barnusnak, úgyhogy elmentünk Fariához zenélősre, akinek hamarosan babája érkezett, így átmentünk Cyndihez. Őt nagyon megszerettük, úgyhogy ott ragadtunk. Aztán már itt is kerestünk és találtunk ugyanolyan zenélőst, sőt, Barnus tovább is lépett, kipróbáltuk a zongorázást és kiderült, hogy nagyon ügyes benne. A zenélést mindketten nagyon szeretik, élvezik, jól csinálják, jó nekik (nekem is).

Gondoltuk, lekötjük valamivel a pici baba Barnust, adunk neki egy jó élményt, hogy visszaidézze a pocakban töltött időt, így elmentünk babaúszásra. Az elején utálta, de mikor már majdnem feladtuk, megszerette és azóta is imádja a vizet. Kanadában nem találtunk megfelelő tanfolyamot, így csak magánszorgalomból jártunk pancsolni a hideg napokon program gyanánt, melegben meg csak úgy, szórakozásból. Később márBorit is vittük, imádta, így amikor itt találtunk megfelelő tanárokat természetes volt, hogy mindketten úszni fognak. Továbbra is imádják, ügyesek, mindenkinek jót tesz.

Torontóban az utcánkban volt egy balett-terem, ahol kipróbáltuk, mit szól ehhez Barnus, és nagyon tetszett neki. Így Madisonban is folytattuk a dolgot, és itt megtaláltuk a legszuperebb tánc tanár nénit, úgyhogy természetesen azóta is lelkesen járunk. Barnus imádja, ügyes benne, jót tesz neki. (Amúgy itt találkoztunk Lanaékkal is, akikkel nagyon jó barátok lettünk az év során.)

A tornaórát csak ki akartuk próbálni, hogy legyen még egy közös program a délelőttökre Borival és annyira megtetszett, hogy maradtunk, sőt, később Barnust is elvittük. Nagyon szeretik, messziről megismerik a helyet, ügyesek, egyre ügyesebbek, jót tesz nekik.

Úgyhogy csináljuk ezeket.

Elgondolkodtam, hogy meddig és mennyire fogjuk bírni ezt a sok mindent, pláne hogy Vekerdy szerint "a különóra óvodás korban neurotizál".
De azért azt hiszem, hogy sok múlik azon, hogy milyen az a "különóra". Nem?