Ma reggel rájöttünk ugyanis, hogy nem lesz ez így jó: már alig van hátra pár hét a tervezett Texasi utunkig, és még mindig nincs nyoma se a dokumentnek, ami alapján aztán útlevelet lehetne igényelni (az is időbe telik ugye, így előre kell tervezni). Megnéztük a neten: "feldologzás alatt", felhívtuk őket, géphang válaszolt. Na, végül is nagy nehezen kiderült, hogy nem csak Thunder Bay-ben van iroda, ahol intézkedni lehet, hanem itt a belvárosban is, így Bence el is ment kideríteni, hogy mi van, még az egyetem előtt.
Az ügyintéző fickó állítólag nagyon kedves volt, utánanézett rögtön a dolognak, és kiderítette, hogy gond van a feldolgozással, és valószínűleg a Bori nevében szereplő két ó betű okozza a galibát. Ilyen betű ugyanis márpedig nincs.
Na, hát Bence ezen szerencsére nem akadt fel, megkérte a fickót, hogy akkor legyen szíves javítani sima o-ra. Így is lett, és ígéretet kaptunk arra, hogy még a héten megkapjuk a kivonatot. Hát, nagyon várjuk már!
Az izgalmak elcsendesedése után telefonon egyeztettünk Ritával, hogy szép az idő, irány a park. Gondoltam, fél órán belül ott leszünk, de nem így lett, Bori ugyanis belecsapott a levesbe. Pontosabban az én reggeli cereal-omba, ami ugye tejjel volt leöntve.
Az ölemben ült ugyanis Bori, míg ettem, mert már elég fáradt volt, ezért is akartam mielőbb elindulni. A csapás következtében repült a tálka, a cereal és a tej. Beborított mindkettőnket vastagon. Bori az ijedségtől és a hideg tejtől éktelen sírásba kezdett, én meg hirtelen nem tudtam, mit is csináljak (nevessek/átkozódjak).
Aztán gyorsan kapcsoltam, levetkőztünk, lemosakodtunk. Megnyugtattam Barnust, aki a felfordulástól és Bori könnyeitől elkámpicsorodott, aztán felöltöztünk, feltakarítottam. Eme röpke fél órás hadművelet után összekészülődtünk, és végül még így is elég gyorsan odaértünk. Ritáék végül nem jöttek, mert Percy nem kívánkozott ki a szép napsütés ellenére sem.
A parkban nagyon jól szórakoztunk. Bori odafelé aludt, de ahogy megérkeztünk sajnos felébredt, így nem volt túl sokáig jó kedve. Azért így is kiélveztük a szép napsütést, a hulló sárga leveleket és a kellemes időt. Még együtthintázásra is volt idő és kedv.
Aztán hazafelé már szedtük a lábunkat, mert Bori még a kendőben se érezte már jól magát, hazaérve azonnal el is aludt az ágyában (a kocsiban, de még a kendőben is gondok vannak néha az álomba szenderüléssel, kiérti ezt?).
Barnus még megvárta az ebéd elkészültét: együtt megettünk a finom parmezános halacskát, aztán ő is ment aludni.
Mikor mindenki felébredt még mindig sütött a Nap, így megint kimentünk, kicsit sétáltunk, meg játszóztunk is, de nem sokat, mert már nagyon hamar sötétedik.
Itthon aztán volt még sok játék, Bori-szórakoztatás.
Fürdés előtt még volt egy kisebb baleset: Bori lebucskázott az ölemből (a földön ültem, törökülésben, a lábamon feküdt) és rápottyant egy Barnus-autóra. Ezt érthető módon nehezményezte, de szerencsére meg lehetett nyugtatni hamar. Barnus megint nagyon elszomorodott Bori sírásától és magát tette felelőssé (előtte kértem, hogy pakolja el az autókat...), azt mondta, hogy azért sír a Bori, mert ő nem pakolta el azt az autót. Összeszorult a szívem ennek hallatán (empátia és önvád egy három évestől?!), és gyorsan megnyugtattam, hogy nem az ő hibája volt, nekem kellett volna jobban figyelnem a Borira.
Végül mindenki szépen, nyugodtan elaludt. Barnus most pelust kapott estére, mert megelégeltük az éjszakai baleseteket. Most kipróbáljuk egy hétig, hogy mi van, ha pelusban alszik.
No comments:
Post a Comment