Texasból jelentjük

Először is: rendben megérkeztünk! Nagyon klassz az idő, szuper, hogy együtt vagyunk családilag, és mindenki nagyon jól érzi magát.

A részletek:
Hajnali 4-kor keltünk (pontosabban 3.20-kor, ekkor ébresztett Bori, és utána már nem volt nagyon érdemes visszaaludni), összekészültünk. A gyerekek meglepően jól vették az igen korai ébresztést, még így is vidáman, mosolygósan vágtunk neki az útnak. Bori aztán már a taxiban elaludt, és szerencsére húzta is jó darabig a lóbőrt, ami nagyon jól jött a sok sorbanállás alatt.
Ugyanis a reptéren a közelmúlt hatalmas havazása miatt borzasztóan sokan gyűltek fel, így a szokásos "nem találom a kisbabát a rendszerben" becsekkolásos móka után - végül is még egyszer beletették a rendszerbe 12 dollár fejében, nagy nehezen - még végig kellett állnunk egy kb. 1 órás sort az USA határátkeléshez.
Ez mindig nagyon macerás dolog, és most különösen izgalmassá tette az, hogy nem volt igazán sok időnk a felszállásig, sőt...
Volt egy pont, amikor le is tettünk arról, hogy ezt a gépet még elérjük (7.12-kor még az elkülönítőben voltunk várva arra, hogy kiderítsék, bemehetünk-e, a gép 7.35-kor indult), de aztán sikerült. Ezt a dolgot egyébként valószínűleg most már minden alkalommal végig kell játszanunk, ugyanis azon, hogy nekünk 2000 körül ellopták Szlovákiában az útleveleinket, az USA határőrsége egyszerűen képtelen túltenni magát. Elég bosszantó ez, és most még szereztünk jó pár ősz hajszálat is.

Mikor visszakaptuk az útleveleinket, és mondták, hogy mehetünk (ilyenkor semmilyen indoklás nem hangzik el, hogy miért kellett várni az elkülönítőben, vagy mit ellenőriztek voltaképpen), óriási rohanásba kezdtünk. A csomagokat fel kellett adni, a biztonsági átvizsgáláson átesni (itt szerencsére beengedtek a priority sorba), és még odaérni a beszállókapuhoz. Mindent sikerült időben megtenni, és mint kiderült, még nem is mi voltunk az utolsók. Minden esetre, mikor már a gépen ültünk a helyünkön én még negyed óráig remegtem az idegességtől.

Akkor végre tudtunk adni Barnusnak vizet (ugye nem lehet saját vizet bevinni, így az utolsó fél órában vízért könyörgött, de nem volt nálunk), Borinak szopit, és akkor mindenki jobban érezte magát.

A repülés ehhez képest már eseménytelenül telt: Bori kisebb panaszkodás után elaludt, összesen kb. 1 órát aludt a gépen. Barnus viszont semennyit, így őt elég nehéz volt lekötni, de Bence profin állta a sarat (a dvd lejátszó sokat segített).

A leszállás után könnyen és gyorsan megszereztük a csomagokat, és már jöttek is Luca meg Cica nagyi. Nagy volt az öröm! Beszálltunk a fehér Dodge caravan-ba és irány College Station. Az úton aki csak tehette aludt.

A ház gyönyörűen fel van díszítve, vannak villogó hópelyhek, színes fények és egy felfújható Télapó, ezek mindenkinek nagyon tetszettek. Este még mutatósabb az egész. Körbenéztünk, bepakoltunk, ettünk, és Barnust innentől kezdve le se lehetett lőni, egészen esti pörögött a kertben. Leveleket sepert, makkot gyűjtött, nézelődött, labdázott, hintázott, beszélgetett a fáradtság nyoma nélkül. Bori aludt még egyet délután, amúgy ő is nagyon élvezett mindent: kapott játszószivacsot, ott nyomult hason fekve, illetve kint hintázott,hinta-tehenezett és nézelődött.

Este azért kicsit előbb fektettünk a szokásosnál az utazás és az egy órás időeltolódás miatt is. Nem is kellett sokat altatni őket.