Telefon és bumblebee

A Mama mostanában megengedi nekem, hogy telefonáljak! Ez hatalmas nagy dolog, még alig merem elhinni, hogy igaz, mert eddig sose volt szabad.
De azt mondta, hogy most már nagy fiú vagyok, és szeretné, ha megtanulnám, hogy hogyan kell, mert okos vagyok és tudja, hogy nem fogok összevissza telefonálni, csak akkor, ha megengedi.

Szóval, először is azt gyakoroljuk, hogy hogyan kell a 911-et felhívni. Ez a segélyhívó szám, és csak akkor szabad hívni, ha nagyon nagy a vészhelyzet, és segítség kell. A Mama azt is elmondta, hogy úgy kell csinálni, hogy először beleírom a 9-est, aztán egy 1-es és még egy 1-est és utána a zöld gombot. És akkor kicsöng, és meg kell várni, hogy valaki belebeszéljen, és aztán bele kell mondani jó hangosan, hogy help! De csak akkor, ha vészhelyzet van.
Azt is gyakoroltuk, hogy mit kell csinálni, ha véletlenül rossz számot írok be, hogyan kell újrakezdeni a beírást. Azért persze nem hívtuk fel egyszer sem igazából, mert nem volt vészhelyzet.

A Mama elmonda nekem, hogy mi számít vészhelyzetnek és mi nem, és aztán gyakoroltuk ezt is, de ez elég nehéz, mert például, ha valaki kiesik az erkélyről az vészhelyzet, de ha egy kutyus megharap valakit, az nem. Ezt még majd később is fogjuk gyakorolni, hogy mindig el tudjam dönteni.
Mama kiragasztotta nekem a falra a 911-et, meg azt, hogy HELP, és így akkor meg tudom jegyezni ezt, mert ez nagyon fontos.

Azt is gyakoroltuk, hogy hogyan kell egyedül telefonálni valakinek, például délután felhívtuk a Papát a dolgozóban úgy, hogy én csináltam mindent. A végén a piros gombbal kell letenni a telefont. A Papa nagyon örült, hogy hívtuk, és mondta, hogy hamarosan jön haza.
A Cica nagyit is felhívtuk ma, még délelőtt. Ez nehezebb, mert iosznyú sok számot kell beleírni a telefonba elég gyorsan, de nekem az is megy, és sikerült is beszélni vele (a dédikével és a Breszi nagyival nem, mert nem voltak otthon, pedig őket is próbáltuk). Nagyon jó volt beszélgeti, és közben a Bori is felébredt, és ő is picit hallgatta a Nagyit, de azért legtöbbször én beszéltem vele.

Ma voltunk egyébként a kedvenc könyvesboltunkban a Runnymede megállónál, ahol a vonatok is vannak. Odafelé esett az eső és a Mama mondta, hogy lehet, hogy ne is induljunk el, de aztán megbeszéltük, hogy én jó gyorsan tudok szaladni az esernyővel a kezemben, úgyhogy mégis nekivágtunk. Nem is lett baj, és mire odaértünk már el is állt.
Jót olvasgattunk, a Bori meg gyakorolta a lépcsőmászást. Felfelé már nagyon jól megy neki.

Délután meg, mikor már hazajött a Papa, elmentünk méhecskéket fogni az új begyűjtő felszerelésemmel. Igazából pillangót akartunk, de az nem volt (talán az eső miatt), úgyhogy csak bumblebee-ket kaptunk el, de jó sokat. A Mama olyan ügyes volt, hogy nem is kellett neki a háló, hanem rögtön a dobozkával fogta őket, volt olyan, hogy kettőt is egyszerre. Mindig megnézegettük őket, meghallgattuk picit, ahogy zümmögnek, de aztán gyorsan kiengedtük őket, hadd gyűjtögessék a virágport tovább. Nagyon érdekesek voltak. Láttunk két csigát is, plusz néztük kicsit a focipályán a fiúkat, ahogy meccset játszottak. Bori elég sokat jött sétálva, már nagyon szeret így közelkedni.

Este együtt vacsoráztunk mind, az eredetileg ebédre szánt halacskát, nagyon finom volt! Én kértem hozzá a Papa csípős szószából és a citromléből is, utóbbi kifejezetten ízlett. A Bori is nagyon sokat evett, aztán mentünk aludni.