A négynapos hétvége másik fele, avagy: Mama bevállalta...

Hát, igen, ezt jól bevállaltam. Az is lehetne az alcím, hogy: normális vagyok én????
De végül is minden egész jól sült el, Barnus szuperül szórakozott, Bori és én is legtöbbször, a fáradtságot meg kipihenjük majd valamikor.

Szóval: elmentünk kempingezni. Hármasban. Pontosabban a Curie-ékkel, de én csak egyedül voltam a gyerekekkel.
Mikor először hívtak, hogy menjek velük sátorozni, egyértelműen hülyeségnek tartottam az ötletet, de aztán, ahogy egyre inkább közeledett Bence elutazásának időpontja, plusz a négy napos hétvége, ami így egyedül itthon inkább csak egy nagy "mostakkormicsináljunkmagunkkal,főlegharosszidővan"-ba hajlott lelki szemeim előtt, szóval, egyre inkább kezdett tetszeni az ötlet, hogy menjünk a barátainkkal ki a szabadba.

Az első terv Kilarney lett volna, északon, de az időjárás miatt erről végül letettünk (plusz olyan későn eszméltem, hogy már autót se lehetett szerezni szombaton). Úgyhogy végül hétfőn indultunk, egy teljesen másik irányba: Sandbanks, kb. 3 órányi vezetésre tőlünk, kelet felé. Erre még amúgy nem nagyon jártunk, talán azért is, mert elég sokat kell menni, hogy az ember valami jó helyre érkezzen.

Szóval, vasárnap este nagyjából bepakoltam, aztán hétfőn felvettük az autót (ami a két gyerek+ két bazi autósülés figyelmebe vételével nem is olyan egyszerű, de szerencsére eljöttek értünk a bérlésből) és irány Curie-ék háza. Ott még kicsit szaladgáltak a gyerekek míg mindenki elkészült, aztán egy óra körül elindultunk.

Az utazás egy ideig egész simán ment, de mikor lekanyarodtunk az autópályáról és Curie átült hozzánk beszélgetni, akkor Bori úgy gondolta, hogy most már aztán elég volt az autózásból és hatalmas ordításba kezdett. Mivel nagyon ijesztő fuldoklást is csapott a drámához, ezért megálltunk, kivettem. Akkor azonnal abbahagyta, de ha az üléshez közelítettem vele, akkor újra kezdte (később kiderült, hogy miért lehetett ez, de akkor még nem tudtuk). Úgyhogy rövid tanakodás után Curie átvette a volánt én meg bekucorodtam a Hyundai hátsó ülésére a gyerekek közé. Így értünk a kempingbe kb. egy óra kissé eltévedéses vezetés után.

A sátorhely az előzetes várakozások ellenére tökéletes volt. Kicsi, de jól eldugott helyen van, lehetett azért a sátraktól szaladgálni, játszani is, bár nagyon sok poison ivy nőtt (ez olyan mint a csalán, de a hatása sokkal kellemetlenebb és tovább tart, főleg, ha valaki allergiás rá), ami valami csoda folytán végül is nem okozott galibát.
Hamarosan álltak a sátrak, a mi kis (kölcsön) sátrunkból pedig gyorsan ugrálóvár lett. Raktunk tüzet is, és nekiláttunk vacsorát készteni: mézes-mustáros csirke és kukoricás disznóhusi volt grillen, mindenféle köretekkel, mindeki jól belakott.

Bori a kaja után nagyon fáradt lett, a marshmellow sütögetést már alig bírta kivárni (Barnus bepakolt vagy hatot). Amíg őt altattam, a többiek elmentek zuhanyozni. Egész könnyen el is aludt, de aztán később sajnos jó párszor felébredt, és utoljára, mikor már mentünk volna mi is Barnussal már nem is tudtam visszaaltatni.

Reggel derült ki, hogy a popója iszonyúan ki van pirosodva, sebesedve. Gondolom, ez már délután, az autóban is zavarhatta, bár akkor még nem voltak látható jelei. Végül egy kis Nurofen és ringatás hatására elaludt, és akkor végre Barnust is el tudtam altatni.
Sajnos magamat viszont egyáltalán nem sikerült könnyen álomba szenderíteni: fáztam, aztán melegem volt, aggódtam, hogy melyik gyerek hova mászik álmában, ki van kitakarva, állandóan wc-re kellett mennem, a matrac se volt túl kényelmes. Hajnalban még a madrak is elkezdtek csiripelni...
Szóval, nem aludtam sokat.

Barnus végig aludta az éjszakát, Borival hajnali 4 körül volt még egy kinti körünk, de az gyorsan lement. Szóval, tőlük aludhattam volna.

Végül olyan fél 7 körül keltünk, és Bori rövig vidámkodás után nagyon nyűgös lett. Ekkor láttam meg a popsi helyzetet, és azonnal egy kis fájdalomcsillapítót adtam neki, ami hatására vissza is feküdt még egy kicsit.

A reggeli nagyon jól sikerült, ehhez már Bori is csatlakozott. Sajnos egész délelőtt elég nyűgös volt, mert a popója zavarta (hasmenése is lett, ami nem segít), végig állnia kellett, ha leült, azonnal sírni kezdett szegény.
Barnus szerencsére mindvégig iszonyú jól érezte magát, csomót beszélgetett Bálinttal, játszott a lányokkal.

Reggeli után lementünk a strandra. Ez a fő attrakció: itt az Ontarió tó partja csodaszép, puha homokos strand, sekély a széle, kellemesen lehet napozgatni, játszani hát.
Így is tettünk.
Bori aludt egyet a karjaimban a nagy fáradtságra, és utána ő is tudtott csatlakozni a stradolókhoz.
Végül visszatértünk még a sátorhelyre összepakolni, aztán hazafelé vettük az irányt. Iszonyú mázlink volt, klasszul lehetett végig jönni hazáig, kb. 3 óra alatt itthon is voltunk (nagyon féltem a befelé vezető dugótól, de az érdeklődés hiányában elmaradt). A gyerekek majdnem végig aludtak, pontosabban végig aludtak, csak párszor felsírt valaki.

Itthon aztán cuccok felcipelése két menetben a dupla babakocsi segítségével (fuhhhh), autó beparkolása, vacsora (gyerekeknek főleg sült krumpli, mert a rántott hús nem jött be), fürdés (Bori szegény alid bírt beleülni a vízbe), közben kiapkolás is és végül alvás.

Húúú, kedves bevállalós anyuka, irány az ágy!