Én akartam felülni a biciklire!

Most már tudom, hogy ha éhes vagyok a parkban, akkor oda kell menni a babakocsihoz, rámutatni a táskára, amiben a sznekik vannak és ellentmondást nem tűrően követelni a jussomat.
Azt is tudom, hogy ha szopizni szeretnék, akkor a Mama mellkasának közepére kell mutatni (a Papa viccesen azt mondta, hogy ez úgy néz ki, hogy "ha itt megnyomom, akkor jön a tejci").

És azt is tudom, hogy ha a Papa előveszi a biciklisülést, akkor biciklizés következik.
Ez volt ma délután is, és én annyira megörültem a biciklizésnek, hogy alig bírtam magammal nagy lelkesedésemben. Aztán viszont kiderült, hogy nem ülhetek fel a biciklire, pontosabban nem én ülök fel, hanem a Barnus, én pedig a babakocsiba kerültem és a Mamával meg a Nagyival mentünk metróval.
Hát, ettől iszonyú csalódott lettem és nagyon elkeseredtem. Még szerencse, hogy a Mama megértette, hogy miért sírok, és gyorsan megvigasztalt egy kis banános kekszivel.

Az Ilonáékhoz mentünk amúgy, és jó nagyot játszottunk ott, amíg elkészült a finom hús-sütéses vacsora.
Először a mosómedvékkel kellett megvívni a terasz használatának jogáért, ez nagyon jópofa volt. Végül (egy fél órás agyusztálás hatására) mind az öt mosómedve úgy döntött, hogy jobb lesz nem részt venni ezen a népes evészeten, úgyhogy kezdődhetett a sütögetés. De akkor meg hamarosan elkezdett dörögni az ég és egy jó nagy vihar támadt, ami elől bemenekültünk a házba, és ott folytatták a felnőttek a főzést, mi meg a játékot. Nekem legjobban a mindenféle játékállatok tetszettek, na meg a babák!

Hamarosan készen is lett minden és lehetett enni. Nagyon fincsi rizsit, husit, salátát és tofut ettünk, meg gombát is, és a végén volt fagyi is desszertre!

Hazafelé pedig végre én ülhettem a biciklire kárpótlásul, hogy odafelé nem. Nagyon jó volt!