Szegény pici fiam ugyanis nem tudott, mert az orra nem engedte, állandóan meg akart fulladni. Ennél szörnyűbb érzés nincs is, azt hiszem, mikor a pici babámat a kezemben tartom és látom, hogy levegőért kapkod. Ráadásul iszonyú fáradt volt, nagyon nagy szüksége lett volna a pihenésre, de pihentető alvásról nem volt szó.
Mindent megpróbáltunk, hogy segítünk rajta, hanjali 2 körül még a dokinktól kapott segítséges telefont is felhívtuk és Bence hosszasan beszélt a nurse-szel, hogy mit lehetne tenni. De csak azt a tanácsot kaptuk, hogy próbáljuk meg kitisztítani az orrát. Hát, a szomszédok most már tényleg nagyon gyanakodhatnak ránk, hogy mi kínuzzuk a gyereket, mert bizony ezt követően elővettük megint a porzívót és szivornyáztuk szegényke orrát, hátha kitisztul. De minden igyekezetünk ellenére a helyzet nem változott.
Akkor úgy döntöttünk, hogy nincs értelme mindkettőnknek kiütni magát teljesen a fáradtságtól, így én lefeküdtem és azonnal elaludtam (már az előző két éjszaka se aludtam szinte semmit), Bence meg próbálta valahogy rávenni Barnust, hogy a száján át lélegezzen. Aztán hajanli 5-kor cseréltünk. Akkor megetettem Barnust és próbáltam rávenni, hogy aludjon. Nem voltam teljesen magamnál, így nem emékszem teljesen tisztán, hogy mi történt, de valahogy talán elaludt és én is, úgyhogy a következőre olyan fél 8 körül ébredt fel. Akkor megint visszaaludt egy kis tejci hatására (nagyon örültem, hoyg szopizott, kell a folyadék!), s utána Bence eldöntötte, hogy ő ugyan nem megy be az egyetemre, ahogy eredetileg tervezte (egy verseny lebonyolításában kellett volna segítjeznie), hanem betelefonált, és lemondta a dolgot. Nagyon megértőek voltak.
Aztán még fél 11-ig aludtunk mindannyian, akkor megint evett Barnus és megint visszaaludt. Én akkor már felkeltem, de mikor elkészültem és kijöttem rendbeszedni a konyhát, akkor Barnus felsírt, úgyhogy megint adtam neki szopit. Akkor megint elaludt és már nem tettem vissza az ágyába, hanem kint a nagyszobában aludt a karomban, végre igazán nyugodtan.
Végül olyan dél körül kezdtük el a napot. Reggelire Barnus nem kért semmit, és éppen már indulóban voltunk az ügyelet felé, hogy tanácsot kérjünk az orrdugulás ügyben, mikor láttam, hogy elkezdett kiürülni az orrából a váladék. Éljen! Nem gondoltam, hogy ennek a nem túl szép látványnak valaha is ennyire fogok örülni. De ez azt jelenti, hogy talán javulni fog a helyzet, és így már látszik az alagút vége! Akkor gyorsan nekiálltunk kiszippantani az orrocskáját, és most végre sikerrel jártunk.
Úgyhogy nem az orovoshoz, hanem bevásárlókörütra indultunk végül.
A javulás további jele, hogy útközben Barnus elnyammogott egy kekszit, hazaérve pedig evett a mi finom mustáros husinkból és krumplinkból.
Délután már nem is aludt, és egészen jól bírta 7-ig, játszogatott.
(Az egy homlokhőmérő rajta, amit oda lehet ragasztani, így folyamatosan látszik, hogy hogyan alakul a hőmérséklete.)Most úgy alszik, hogy néha vannak jól lélegzős időszakok, néha meg visszatér a nem-kapok-levegőt légzés, amikor sírdogál álmában, és fel is riad sokszor. Úgyhogy ma se lesz még túl jó pihenésünk, de talán holnap!
No comments:
Post a Comment