CN Tower

Ma nagyon magasan voltunk, egy jó nagy toronyban. Mikor odaértük én még nem tudtam, hogy ez egy torony, meg éppen el is álmosodtam, szóval elég váratlanul ért, hogy akkor mi most tornyozunk, de végül is nagyon örültem neki.

Erre a toronyra Anya szerint az itteniek nagyon büszkék, mondjuk tényleg egész szép, és jó magas, az biztos.

Nekem tetszett a kilátás, meg, hogy Anya engedett szabadon jönni-menni kicsit fent.

Ilyen volt:
1) Anyával nézzük a kilátást

2) Hátam mögött a város
3) Ez itt egy üvegaljú rész, ami szerintem nem is volt félelmetes, de Anya nagyon félt ott:

Amikor lementünk, akkor kaptam enni a női wc-ben (bár én azt hiszem nem vagyok nő, úgyhogy nem is értem, mit kerestem a nőiben, de Anya tudja, hogy hova kell menni, úgyhogy mentem vele). És akkor egy részre nem emlékszem, csak arra, hogy a kocsiban ébredek fel és egy zárt helyen vagyunk, ahol a Mama és a nagyszüleim esznek. Én is kaptam kekszit, meg a Nagyival zörgőszacsiledobálósat játszottunk.

Aztán még sétáltunk, aztán meg hazametróztunk. Itthon játszottunk, aztán Anya elment, de jött a Papa, aki adott enni, és jó sokat ettem, mert finomat kaptam. Szerencsére Anya is megjött, azt mondta, jó volt a jóga. Ezt egyeszer már én is szeretném kipróbálni, állítólag, amikor még az Anya pocakjában voltam, akkor jógáztunk együtt, de erre nem emlékszem és különben sem hiszem el, hogy belefértem a pocijába, mert megnéztem, és ott nincs hely nekem.

Aztán a fürdés jó volt, csak már fáradt voltam.

Casa Loma

Anya reggel nagyon büszke volt rám, hogy milyen sokat aludtam az éjszaka, de valahogy aztán azt akarta, hogy ezt folytassam nap közben is. Én meg inkább játszani akartam a Nagymamával. Úgyhogy még az ebéd után se nagyon akartam elaludni, de akkor azért Mama már nagyon erőltette a dolgot, úgyhogy végül beadtam a derekamat. De nem sokáig! Nem is bánom, hogy így történt, mert aztán nagyon érdekes dolgok következtek, és nem lett volna jó azokat kihagyni!

Ja, egyébként a reggelinél és az ebédél is megdícsértek, hogy milyen szépen ettem, úgyhogy ezt most már így is akarom folytatni, mert nagyon jó érzés, ha az embert megdícsérik.
Ma a Nagypapával is egész jól lehetett már játszani, a felnőttek szerint már lassan gyógyulgat, ami jó, és szerintem a játék is segíthet neki, én legalábbis mindig jobban érzem magam tőle.

Szóval az alvás után felkerekedtük és elindultunk sétálni. De nem olyan helyre mentünk, amit már ismerek, hanem másmerre, bár oda is metróval kellett menni. Mikor odaértünk, mondták, hogy ez egy nagy ház lesz, de olyan nagy, hogy még ilyet sose láttam. És igaz is volt, tényleg nagy volt és csoda magas! És ebben a házban nem laktak, csak jöttek-mentek az emberek. A neve Casa Loma, és a felnőtteknek is nagyon tetszett, nem csak nekem. A mi lakásunkra egyáltalán nem hasonlított, bár volt benne lift is és ilyen is volt benne:


Én kocsival mentem benne, de aztán Anya kivett, és akkor lehetett picit körülnézni rendesen is. Vot például egy nagyon érdekes, amit lépcsőnek hívnak, na azon nem könnyű haladni, mert felfelé megy és magas. De azért megpróbáltam és Anya segített:


Aztán találkoztunk másik gyerekekkel is, és nagyon érdekesek voltak, meg is szemléltem őket közelebbről:

Szóval nagyon jó volt. Aztán visszajöttünk a metróval, és az Anyukám megkérte a Nagypapit, hogy menjen haza pihenni, míg mi vásárolunk. Aztán valahogy az Anyukám is lemaradt tőlünk, és én a Nagyival jöttem haza a kocsival, de már itt volt a Papa, úgyhogy jó volt. Kérdezték, hogy éhes vagyok-e, de nem voltam, aztán a fürdés előtt mégis, és ettem egy kis csirkét, ami ebédre is volt, az nagyon finom!

Az a helyzet, hogy nem szeretek fáradt lenni. Ma reggel is, mikor felkeltünk, úgy éreztem hogy valami nincs rendjén. De visszaaludni már nem tudtam, úgyhogy azt gondoltam, énekelgetek kicsit a Mamának, abból nem lehet baj. Végül fel is kelt ennek hatására, meg az is rávehette erre, hogy a pelusomból furcsa szagok kezdtek el jönni (ez néha előfordul velem, még nem jöttem rá, mi okozhatja).

Aztán kaptam reggelit is, nagyon jól esett és annak is nagyon örültem, hogy közben megjöttek a Nagyiék, és ők is örültek nekem. Anya nagyon megdícsért, hogy milyen szépen eszem, úgyhogy még ettem olyan karikákat is, azon meg egyenesen odavoltak a felnőttek.

Aztán Mama elővette a kendőt és mentünk. Találkoztunk Dávidékkal is, és akkor már tudtam, hogy zenélni megyünk. De ma annyira nem voltam lelkes ezért, inkább álmos voltam. Nem is emlékszem arra, hogy hogyan jutottunk haza, az biztos, hogy végül a kendőben ébredtem fel a lakásunk ajtaja előtt.
Nagyiék szerencsére itt voltak. A Nagypapa az ágyat nyomta, azt hiszem, még mindig nincs jól, nem is tudtam játszani vele sajnos.

Ebédre finom áfonyásat kaptam, Anya megint örült a végén, megdícsért, hogy sokat ettem. Ez nekem nagyon jól esett, úgyhogy azt hiszem máskor is fogok így csinálni, hgy utána megpuszilgasson és megdícsérjen.

Délután aztán Anya eltűnt a ruhákkal, nem vitt magával ruhapakolósat játszani, de nem baj, mert a Nagyival ehelyett kockadobálósat és toronyépítőset játszottunk. Aztán meg a Nagyi tűnt el (valami múzeumot emlegetett), és akkor a Mamával játszottunk, és aludtam is kicsit. De nem eleget, mert nagyon fáradtan ébredtem, de nem tudtam visszaaludni. Tudom, hogy Anya szeretett volna Miki nagybácsimmal beszélni a levegőbe, de nekem nagyobb szükségem volt a Mamára, úgyhogy kértem, hogy inkább foglalkozzon velem.
Végül el is indultunk Anyával a vásárlóba, s ott találkoztunk a Papával (vajon ő egész nap ott van?) és együtt jöttünk haza. Itthon nagyon jót játszottunk, de aztán menni kellett fürödni, és most utána is játszhattunk még kicsit.
A nap végén nagyon jól esett odabújni a Mamához és finomat szopizni.

Orvosok

Ma a felnőttek nem voltak vidámak, hanem gondterheltek és aggódóak voltak, estére pedig szomorúak lettek.
Annyit értettem a dologból, hogy a Nagypapám beteg lett és feküdnie kellett, aztán meg sikerült orvost találni neki és szerencsére estére jobban lett. Azt mondjuk nem igazán értem, hogy hogy lehet az, hogy az emberek meg tudnak betegedni maguktól, viszont megnyógyulni meg nem mindig tudnak egyedül, ahhoz orvoshoz kell menniük. Minden esetre az orvosra, akit találtunk várni kellett, így mi addig a Mamával játszottunk kint a fűben meg egy játszótéren. Aztán még mindig nem jöttek és akkor elmentünk a vásárlóba és kaptam egy játék-virágot, ami nagyon tetszik.

Aztán találkoztunk a Nagyival és együtt vásároltunk tovább. Mikor hazaértünk már ott volt a Nagypapa és mondták, hogy most már meg fog gyógyulni. Nem tudom, ez mennyi időbe telik, de remélem kevésbe, mert sokkal jobban szeretem, amikor játszani lehet a Nagypapával, olyan aranyos!

De nem ez volt az egyetlen orvosos a mai napban, mi is voltunk a Mamával és a Papával orvosnál (bár azt hiszem ez egy másik orvos volt, több is van belőlük ám!). Pedig már nem is vagyunk betegek, mégis elmentünk és találkoztunk egy másik nyelvű orvosnénivel, aki nagyon aranyos volt. Mondjuk én nem nagyon foglalkoztam vele, inkább játszottam az ottani játékokkal, de a Mama és a Papa nagyon elégedett volt ezzel a kiruccanásunkkal. Lehet, hogy máskor is megyünk majd oda, akkor remélem majd érdekesebb dolgok fognak történi.

Aztán este volt levegőbe beszélés, és attól mindenki elszomorodott. Nem tudom, mi történhetett, de a Mamám megkért, hogy néhány sort ő is írhasson ma, úgyhogy át is adom neki a szót.

Ma elment közülünk egy nagyon értékes, szeretetreméltó, jó ember, Barnabás Nagymamájának testvére. Nagyon fájdalmas a búcsú.
Horváth Lajos emlékére:

Niagara

Ma vagyok 10 hónapos (az nagyon sok ám!), és azt hiszem pont ennek megünneplésére ma jó kis autózásos kirándulást csináltunk a szüleim, a nagyszüleim és én.

Voltunk a Niagara vízesésnél, ami nagyon különleges dolog, nem sok ilyen van a világban. A vízesés lényege az, hogy nagyon sok víz van, és az leesik egy magas helyről, úgy, mint itthon a zuhany, csak sokkal több víz, és sokkal magasabbról. Így:


A felnőttek sokáig tudják nézni ezt a vízesés dolgot, de mondjuk nekem nem tűnt azért annyira érdekesnek. Meg hideg is volt, úgyhogy most az egyszer örültem, hogy a Mama úgy becsomagolt mindenféle ruhákba. Szerencsére a nap nem csak a nézésből állt, hanem ettünk ebédet is:


Meg autóztam is:


Aztán felmentünk egy lifttel jó magasra (sokkal magasabbra, mint itthon szoktunk), és az nagyon érdekes volt. Onnan lehett a legjobban látni a vízesést, és én játszhattam álldogálósat és ablakütögetőset ott. A Mama azt mondta, hogy ez egy kilátó volt, és tényleg, elég jól lehetett kilátni, bár mi nem mentünk ki Mamával a külső részbe, mert ott nagyon fújt a szél, ami belülről nézve egyébként vicces volt. Volt olyan is, hogy a Papa kint volt, mi meg bent és az nagyon vicces volt, mert mindenféléket csinált nekünk, vicceseket, én meg odanyomtam neki az arcomat az üveghez és azon jókat nevetett.

Visszafelé aludtam az úton, és odafelé is, így nem tudom pontosan, hogyan jut el az ember a Niagarához, de aki szeretne, kérdezze meg a Mamámat, mert ő tudja.

Este történt egy meglepő dolog, mégpedig az, hogy a Mama joghurtot evett, és én azt nagyon szeretem, úgyhogy akartam kérni belőle. De picit messze voltam tőle és álltam, és akkor valahogy úgy sikerült odajutnom hozzá, hogy nem ültem le, és nem is guggoltam vagy másztam, hanem csak úgy odaértem valahogy! Hű, a Mama és a Papa ettől nagyon fellelkesültek, azt mondták, hogy ez volt az első lépésem életemben! Nem tudom pontosan ez mit is jelent, de holnap majd megpróbálom újra elkápráztatni őket, és akkor hátha kiderül számomra is, hogy mi az a lépés!

Lóóóóóóóó

Láttatok már lovat? Én igen, ma először, és a ló szerintem egy nagyon vicces dolog. Meg is mutatom nektek:

Szóval ma láttam lovat, meg ludakat, meg bárányt és még sok minden mást is, amiknek nem tudtam megjegyezni a nevét, de nagyon érdekesek voltak és nagyon élveztem a mai napot!
A nagyszüleim velünk voltak ma is (bár reggel kicsit megijedtem, hogy ma nem lesznek, de éppen amikor elkezdtem volna aggódásomnak hangot adni, akkor megjöttek), és autóval mentünk egy olyan helyre, ahol még eddig nem voltunk. A Mama azt mondta, hogy írjuk le a nevét, hogy mindenki tudja, hol jártunk: a Black Creek Pioneer Village-ben voltunk.

A Papa sajnos nem jött ma velünk, pedig hétvége van. Mama azt mondta, hogy ez kivételes eset, sajnos ma is be kellett mennie a dolgozóba (jó lenne, ha tudnék beszélni a dolgozóval, mert ez nem igazságos, hogy a Papám nem lehet velünk a hétvégén, amikor az a szabály, hogy olyankor együtt vagyunk, amit nagyon szeretek). Így négyesben mentünk. Az autóban hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam, ezért próbáltam elaludni, de ez nem oylan egyszerű, úgyhogy panaszkodtam egy sort a helyzet kellemetlenségén, de aztán elszenderedtem. Mondjuk nem tudtam sokáig aludni, mert csúnyán felébresztettek. Anya mondta, hjogy "Megérkeztünk, Macika!", de én még aludni akartam, így a Mama adott tejcit, hogy minden rendeződjön. Így is lett, és akkor már nem éreztem olyan fáradtnak magam utána, úgyhogy beleegyeztem, hogy kiszálljunk és elinduljunk.

Na, és itt találkoztunk a lóval! A Nagypapám mutatta meg nekem:


Nagyon tetszett, kiabáltam is neki jó sokat, hogy milyen szép és kedvelem. Aztán jöttek a ludak, azokat csak messziről néztük meg, aztán volt mindenféle érdekes ház meg fura ruhás emberek, és láttam, hogy a Mama és a nagyszüleim nagyon jól érzik magukat.

Aztán volt ebéd is, én kekszit kaptam és utána lehetett legelészni így:


Aztán még több érdekesség jtt, akkor voltak a bárányok is. A végére el is fáradtam, úgyhogy a visszaúton picit panaszkodtam csak a kellemetlenségek miatt. Aztán azt hiszem elaludtam, mert mikor felébredtem már itthon is voltunk. Itt volt a Papa is, nagyon örültem neki. Akkor kaptam tejcit, de már nem akatam aludni és aztán Mama próbált ráveni, hogy egyek kanalasat is, de azt nem akartam. Úgyhogy inkább játszottunk egy jó nagyot a családommal. Nagyon kassz volt, de jól elfáradtam estére, úgyhogy jólesett a fürdés és az ágyikó.

Megmutatom a Nagyszüleimnek Torontót

Tudjátok, a Nagyszüleim nem ebben a városban élnek, úgyhogy a Mamával azt határoztuk el, hogy megmutatjuk nekik, milyen dolgok vannak itt, had ámuldozzanak. Igaz, hogy régebben mi sem itt éltünk (bár én erre nem nagyon emélkszem, de a Mama sokszor szokott mesélni nekem arról, hogy régebben milyen volt, és én miket csináltam), de már egész sok mindent tudunk, hogy micsoda és hol van és miről nevezetes, úgyhogy azokat mind megmutatjuk nekik.

Ma arra is újra emlékeztem, hogy nem csak egy nagyszüleim vannak, hanem kettő! Reggel ugyanis a Nagymamám, aki nem itt él, hanem kicsit máshol (a Mama szerint nem annnnyira messze, mint az egyik nagyszüleim és nincs köztünk annyi víz) telefonált, és hallottam, hogy beszélnek vele a szüleim. Utána mondta a Mama, hogy majd ők is jönnek látogatóba, amit már nagyon várok. Majd nekik is megmutatunk mindent!

Reggel azért még nem indultunk el rögtön megmutatni, hanem először nagyon sokat játszottunk. Előtte a szüleim elbúcsúztak tőlem, és mondták, hogy hamarosan visszajönnek. Mondtak valamiféle számokat is, hogy mikor, de azt sajnos nem értettem, csak bíztam benne, hogy az nagyon gyorsan eljön, mert a szüleimet mindig szeretem magam körül tudni. Kicsit el is bizonytalanodtam, mikor elmentek, de a nagyszüleim nagyon ügyesen elterelték a figyelmemet erről.
Egész végig játszottunk, míg meg nem érkezten Anyáék. Közben kicsit álmos lettem, de végül is nem aludtam, mert nem akartam kihagyni egy percet sem a közös nagyszülős-játékból. Pakolásztuk a kockáimat ide-oda, dobozoztunk, négykézlábasmászásoztunk, meg ilyenek.

Érdekes, vannak dolgok, amiket a nagyszüleim sem engednek meg, hogy csináljak. A konyhában van például egy nagy fehér doboz, és azt nem mindig lehet megfogni (a Mama szerint forró, de nem mindig mondja ezt), hát azt elég nehéz tudni, hogy mikor nem szabad, de azért most már értem, ha mondják, hogy "nem!", akkor nem megyek oda.

Amikor Mama és Papa hazaértek már agyon fáradt voltam, úgyhogy nagyon jól esett odabújni Anyához és finomat szopizni, ami körzben el is aldutam. Mikor felébredtem nagy csönd volt, a Mama viszont szerencsére itt volt és örültem neki. Aztán egy idő után a nagyszüleim is előkerültek, kicsit csapzottak voltak, azt mondták aludtak kicsit ők is. Nem is tudtam, hogy a felnőttek is szoktak aludni nap közben!

Akkor volt, hogy elindultunk. Megmutattuk nekik, hogy itt van metró meg mozgólépcső, meg van sok ember és fű és galambok és a nagy-sok víz és a nagy torony is. Meg megmutattam nekik, hogy séta közben hogyan tudok énekelgetni és kekszit enni. Aztán a villamost is megmutattuk nekik, meg megint a metrót (az biztosan különsen tetszett nekik, azért mentünk megint).
Itt vannak képek is erről:

De aztán egy idő után elvesztettük őket, helyette viszont megtaláltuk a Papát! A Mamával így hármasban jöttünk haza, és itthon kaptam egy érdekes dolgot, Anya szerint almapépes-kekszet. Nagyon finom volt, mind menettem.

Közben szerencsére a nagyszüleim is előkerültek, és még játszottunk.
A fürdéskor is ott voltak, aztán kaptam tőlük és a Papától puszit és mentem aludni.

Meglepetés!!!

Hű, ma tényleg nagy meglepetésben volt részem! Mondjuk a reggel egyáltalán nem meglepően indult, ráadásul Mama még mindig beteg, így nem is haladtunk túl gyorsan a reggeli készülődéssel. Pedig láttam, hogy siettünk, azt hiszem a Mama már sejtett valamit a meglepetésből.

Beültem a kocsiba és elindultunk. Mentünk-mentünk és egyszer csak szembejöttek a Nagyszüleim! Jaj, de jó volt! Mondjuk az elején nem tudtam, hogy ők a nagyszüleim, mert nem találkoztunk már régen. De aztán Mama mondta, hogy ő a Nagyi és a Nagypapa. És aztán vicceseket csináltak, meg nagyokat mosolyogtak rám, és én is viszont. Szóval mindenki örült mindenkinek. Aztán bementünk egy másik szobába, ott voltunk egy kicsit és a Nagyi jól megnevettetett engem az ágyugráltatással.

Atán hazajöttünk, és az egész napot együtt töltöttük, nagyon jó volt! Délután a Mama egy kicsit eltűnt, de a Nagyiék vigyáztak rám és a Papa is megjött egy idő után, szóval jól elvoltunk.
Remélem a Nagyiék holnap is itt lesznek!

Mamácskám beteg

Én sem szeretek beteg lenni (olyankor nagyon furcsa hangokat adok ki és rosszul érzem magam), de szerencsére nekem a betegségben ott van a Mamám, aki mindig megvígasztal, ad nekem finom tejcsit és megszeretget. Viszont azt ugyanennyire nem szeretem, ha ő maga betegszik meg. Most pedig pont ez van sajnos.
És én mindent megpróbálok, hogy ne ébredjek fel éjszaka, de sajnos nem mindig sikerült, és olyankor nem tudok egyedül visszaaludni, hívnom kell Mamát. Most este ráadásul nagyon nem tudtam visszaaludni, és ezért sokszor kellett hívnom egymás után, de szerencsére mindig jött.

Reggel viszont láttam rajta, hogy nem érzi jól magát, ezért meg is ijedtem, és szorosan hozzábújtam. Kicsit meg is harapdáltam (bár ezt nem szereti, de mit csináljak, ha nekem így kell kifejeznem a szeretetemet iránta). Aztán Apával játszottam kicsit, de azért időnként meggyőződtem róla, hogy minden rendben van-e Mamával.

Rájöttem különben, hogy vannak napok, amikor Papa reggel itthon van, ezeket nagyon szeretem. A hétvégén meg mindig itt van, ez a legjobb! Kár, hogy nem lehet mindig hétvége.
Ma is ilyen reggeli-Papa nap volt. Emiatt és a Mama betegsége miatt nagyon kitettem magam az evésben, a Mama csak nézett, hogy mennyi hami elfogyott! Mondta is, hogy máskor többet kell csinálni, nehogy éhen maradjak.

Aztán kocsiztunk és elnyomott az álom. Mikor hazaértünk játszottunk és ebédeltünk. Közben volt ruhapakolászás és liftezés is. A lift vicces dolog, van benne tükör (erről régebben azt hittem, hogy van ott egy másik kisfiú, de most már tudom, hogy az csak egy másik kisfiú képe, nem lehet megkóstolni, vagy megfogni), meg gombok, azok nagyon jópofák! A ruhapakolászás is vicces volt, de mire elkészültünk eléggé elfáradtam és akkor megint elaludtam.

Délután meg kocsiztunk megint, juj, hideg is volt. Dávid és a Mamája is jöttek velünk és a szeles-sokemberes helyen keresztül (most már tudom a nevét: metró) mentünk egy vásárlós helyre. A dolog unalmas lett volna, ha nincs ott Dávid, de így jót szórakoztunk. Még jobb lett volna kiszállni a kocsiból, de azt most nem lehetett.

Mikor hazaértünk itt volt már Papa, nagyon jót játszottunk. Este, a fürdésnél Mama mondta, hogy holnap nagy meglepetésben lesz részem, kíváncsi is vagyok rá! Remélem olyasmi, amit meg lehet rágcsálni!

Jön ám a fogam!

Tudjátok, nagyon nehéz ám fogat növeszteni! A felnőttek például nem is tudnak! Nekem is folyton koncentrálnom kell, hogy nőjenek az éppen aktuális fogacskáim, ami abban nyilvánul meg, hogy az ujjamat mindig a számban kell tartanom.
Ja, és ebéd előtt véletlenül túlságosan mélyre sikerült a számba tenni az ujjamat, aminek egy érdekes ereménye született: egy csomó kaja visszajött elém a tálcámra. Na, ezt jól meg kellett nézenem magamnak! Anya viszont nem örült a dolognak: először megijedt, hogy valami bajom van, de aztán látta, hogy bíztatóan mosolygok, hogy nincs semmi baj, akkor kicsit méréges lett. De a végén nagyot nevettünk a dolgon. Feltörölte a feltörölnivalót és kedződhetett az ebéd.

Mondjuk én nem is voltam éhes, úgyhogy inkább csak érdeklődtem, hogy miket ad nekem, és az a valami, amit sültkrumplinak hívott az egészen ízlett is. Utána a banán inkább vicces volt, és akkor Anya már tényleg csak nevetett, mikor minden teljesen banános lett. Végül aztán mondta, hogy "Na, Macika, akkor most átöltözünk", és az vicces volt, mert odamentünk a fürdőkádhoz és megeresztette a zuhanyt, és abból jött a víz. Én meg próbáltam elkapni (bár most már tudom, hogy vizet nem lehet, de azért szeretem csinálni), és az arcomat is megmosta. Végül is csak a pelust nem cseréltük le, minden másból újat kaptam. Apa mondta is este, hogy milyen csinos vagyok ebben a galléros fehér felsőben és az új Micimackós farmeromban. Úgyhogy érdemes volt a banánnal játszani, mert szeretem, ha tetszem Apának.

Délelőtt különben zenélni voltunk, az nagyon jó volt, mert ott volt Dávid, akivel jókat játszottunk. Mindig hívott, hogy menjünk mászkálni (a terem szerencsére elég nagy), én meg megmutattam neki, hogy hogyan kell ütögetni az érdekes dobozokat a falon, amik így jópofa hangokat adnak ki. Ügyesen tudja csinálni ő is. Azt hiszem a tanárnéni kitalálhatna újabb érdekességeket is, ha azt szeretné, hogy rá is figyeljünk. A végén azért volt egy érdekes: a Mama azt furulyának hívta, és az ember ha a szája elé teszi, akkor nagyon érdekes hangokat ad ki. Sajnos azt nem lehetett kipróbálni, pedig az összes hagszert odaadják nekünk itt, és én mindet meg is szoktam rágcsálni (a többiek valami miatt nem szokták, nem értem).

Hazafelé még nem volt kedvem elaludni egy ideig, de aztán végül mégis elszenderedtem, sőt aludtam is egy nagyot, Mama örült.

Az ebéd és az átöltözés után meg kocsiztunk, voltunk a könyvtárban egy rövid ideig (de csak az uncsi részén) meg egy másik helyen, ahol sorba kellett állni és aztán mama valamit intézett, ami után elégedetten közölte, hogy a pénzünk biztos helyen van. Hát ennek örülök, mert úgy látszik, ez a pénz dolog a felnőtteknek fontos lehet, ha külön épületet csináltak annak, hogy biztos helyre tudják tenni.

Aztán kaptam tejcit a vásárlós helyen, ahol szerencsére van egy külön tejci-szoba, s most nem zavart minket senki, úgyhogy nyugodtan teletehettem a pocimat. Utána olyan boldog voltam, pont erre volt szükségem! Így a vásárlást is vidáman viseltem, meg mondjuk az is segített, hogy Anyától kaptam egy érdekes dolgot (a válfa nevet adta neki), amit lehetett eszegetni és ledobálni. Anya picit mérgelődött ezen, meg mondta, hogy "Na ez az utolsó, hogy visszaadom neked, Maci!". Ami szerintem azt jelenti, hogy nyugodtan dobjam le újra, mert mindig újra visszaadta. Ezt addig játszottuk, míg egyszercsak megjelent Apa! Nagyon örültem neki, és együttj öttünk haza.

Itthon nagyot játszottunk, és aztán mentem fürödni meg aludni.

Hálaadás

Anya nem tudta elmagyarázni, hogy miről is szól a hálaadás - mert az van ma itt-, volt szó valamiféle pulykáról, meg indiánokról, de azt mondta, hogy igazából az itteniek sem értik a dolgot annyira. Úgyhogy abban maradtunk, hogy a hálaadás lényege az, hogy Papa ma egész nap itthon lehetett, ami nagyon jóóóóóó!

Reggel már nem is csodálkoztam azon, hogy vendégeink vannak, mert este nagyon az eszembe véstem, hogy a nagyszobában új, és nagyon érdekes játékokat fogok találni ha felébredek. De aztán Platypus-ék nem maradtak sokáig, a reggeli után elmentek, és azt hiszem holnap reggel már nem lesznek itt.

Anya egyébként ma nem reggelizett velünk, jó sokáig az ágyban tudtam csak megtalálni, pihenni szeretett volna még. Mondta, hogy nagyon szeret, és nagyon büszke rám, amiért az éjszaka olyan ügyes fiú voltam, és csak egyszer ébredtem fel, de ő most kicsit beteg, és még ezért nem kel fel. Nem baj, Apával is jól meg tudtunk reggelizni, de utána azért szerencsére ő is felkelt.

Délelőtt itthon játszottunk, aludtam is, aztán volt az ebéd. Tudom, hogy a Papa nem megy el, ha sokat eszem, úgyhogy kitettem magamért, és tényleg itthon maradt egész nap (mondjuk ebben a hálaadás dolog is benne lehet, Anya magyarázata szerint). Új ételt is kaptam, amit borsónak hívnak, de a répa és a husi mellett szinte nem is tűnt fel ennek az íze. Ja, és még valami érdekeset is katam, ez fehér volt, pici és hosszúkás, Mama rizsnek hívta. Olyan, mint a túró, egyedül lehet a számba rakni, ezért szeretem enni!

Ezután kocsiztunk hármasban, jó érzés volt, bár kicsit hideg. Azt hiszem néha jó, ha az emberre a szülei rápakolnak mindenféle ruhákat (bár amikor rám pakolják ezeket, azt nem szeretem), ezek ugyanis megvédenek a hidegtől. Magamtól ezt nem tudtam volna kitalálni!

A kocsizás utn itthon játszhattam még kicsit, és közben volt egy érdekes levegőbe-beszélés, amikor Anya és Apa is ott volt, és egy kis bigyuszt tettek az asztalra, amibe bele kellett néznem, és akkor a számítógépben én is benne voltam. Mondjuk így sem lehetett igazán közel kerülnöm a számítógéphez, ami pedig nagy vágyam, de hát eljön még az én időm! Ja, és Anya azt mondta, hogy nem csak én láthattam így magam a képen, hanem otthon a Nagyi és Miki nagybátyám is, ami nagyon fura, tekintve, hogy mi nem láthattuk őket. Kicsit kételkedem is ebben, de Anya nagyon biztosan álította, hogy így volt. A hangomat is hallották, mondjuk az lehet, mert én is hallottam őket.

Aztán érdekes módon nem a fürdés és ágyba bújás következett, hanem Anya a kendőbe tett és elindultunk. Az elején vígan énekelgettem, mert vicces volt, hogy a hangom akadozik, ahogy Anya lépeget velem, de aztán elfárdtam ebben és el is aludtam.
Mikor felébredtem nagyon máshol voltunk. Halványan emlékszem, hogy én már jártam ezen a helyen régebben, Anya mondta, hogy most Jeremy-éknél vagyunk, itt fogunk vacsorázni (és tényleg voltunk már itt, még a nyáron).
A vacsora nem érdekelt, de az ott lévő gyerkek és kisbaba (akit Elias-nak hívnak) nagyon! Játszottam is velük, meg a játékaikkal, jól eltelt az idő! Anyáék egy nagy azstalnál ültek és a másik nyelven beszélgettek. Én csak jöttem-mentem, de aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Anya eltűnt egy ajtó mögött és akkor nagyon elkeseredtem. Aztán előjött, de akkor már fáradt is lettem, úgyhogy megkértem őket, hogy induljunk haza. Szerencsére hamar hazaértünk (egy autóval hoztak, abban egy nagyfiús ülésben ülhettem), és mehettem aludni.

Kirándulás a Mono Cliff parkban

Ma reggel nagy meglepetés ért: ahogy mentem ki körülnézni a nagyszobába, hogy megvan-e minden játékom, nem csak a játékokat találtam ott, hanem Platypus-t és Vikit is! Nagyon örültem nekik, bár elsőre kicsit csodálkoztam, hogy itt vannak. De most már emlékszem, Anya tényleg mondta is, hogy itt alszanak, csak valahogy ez az éjszaka folyamán kiment a fejemből. Lehet, hogy a sok ébredés hatására? Muszáj lesz valamit tennem ez ellen, és végre végigaludni estéről reggelig egy éjszakát. Tudom, hogy ez a Mama nagy álma, úgyhogy próbálkozom. Most egyébként nem megy könnyen a dolog, mert jön megint a fogam, plusz újra folyik az orrom, nem kapok levegőt. Ez nagyon zavar és sokszor bosszankodom is rajta, mert emlkészem olyan időkre, amikor ez nem így volt!

A foggal kapcsolatban meg nagyon csodálkozom, azt hittem, hogy nem lesz már több fogam, nem is tudom, hova fognak elférni az újak. Mama azt magyarázta, hogy még ennél is több lesz (most alul érkezik két új), de nem hiszem, hogy lesz még hely nekik a számban! Minden esetre a kezemet nagyon gyakran a számba dugom, hogy ellenőrizzem, kibújtak-e már ezek a jövevények. De még nem látszanak, illetve a Mama már látta őket, de neki különleges szeme van az ilyenekre.

Szóval a reggeli kellemes meglepetés nagyon jó volt, és utána még több ilyen következett. Ugyanis együtt reggeliztünk mindannyian, aztán nagy pakolászásba kezdtek a felnőttek. A mai napot ugyanis a Mono Cliff Provincial Park-ban töltöttünk (a Mama súgta meg ezt nekem, egyedül nem tudok megjegyezni ennyi mindent a másik nyelven).
A pakolászásból már sejtettem, hogy valami érdekes fog következni, és amikor az autósülésem is előkerült, akkor nagyok kezdtem örülni.

Egy piros autóba szálltunk be, de sajnos nem tudtam ébren maradni az úton, mert kifárasztott az éjszaka és a sok meglepetés. Mikor felébredtem szerencsére nagy változás nem történt, de hamarosan megállt az autó és kaptam tejcsit. Aztán már nem is mentünk tovább, Mama mondta, hogy megérkeztünk, és megyünk túrázni. Így is lett, engem bepakoltak a Papa hátizsákjába és elindultunk. Nagyon szépeket láttunk, csomó színt, Anya szerint ez az ősz. Az ősz nagyon szép!
Mutatok is képet róla:


A túrából nem emlékszem mindenre, mert volt egy időszak, amikor aludtam, de az biztos, hogy nagyon jól éreztem magam, és a felnőtteken is azt láttam, hogy szeretnek ott lenni. A vége felé volt egy nagy víz, ami mellett megálltunk egy picit pihenni, és akkor én is legelészhettem. Ott született ez a kép:

Aztán lassan visszamentünk az autóhoz és kaptam megint tejcsit (bár kicsit jobban érdekelt, hogy hogyan játszanak a nagyfiúk közel hozzánk a fűben).

Hazafelé rájöttem, hogy nem igazán szeretek hosszasan autókázni a délután során, Anya megpróbálta elterelni a figyelmemet erről, de egy idő után már nem érdekelt, bármit is mutatott, csak azt éreztem, hoyg ebből már elég és különben is fáradt vagyok. Végül elaludtam, és csak itthon ébredtem fel. Akkor megint azt hittem, hogy Platipuszék elmentek, mert nem voltak ott, de játszottunk Apával és Anyával, aztán egyszer csak megjelentek.

Különben nekem vannak a legaranyosabb szüleim a világon, olyan jókat lehet velük bolondozni. És Anya még azt is engedte, hogy fürés és szopi után kicsit még játsszak vele a sötétben a kanapénkon, hogy könnyebb legyen elaludnom!

Ja, majdnem elfelejettem. Anya megtanított megköszönni dolgokat, úgyhogy most gyakorlom is. Kedves Cica mama-nagyi, DÉG bácsi és Marci, nagyon köszönöm a hozzászólásokat és a dícsérő szavakat, ígérem, hogy igyekszem minél érdekesebben beszámolni az eseményekről ezentúl is!

Humber River túra

Szóval ez a hétvége! Nagyon tetszik nekem ez a dolog.
Apa itthon volt, játszott velem egy csomót és ő adott reggelire enni is. Anya eközben azt hiszem nem nagyon kelt még fel. Most már azt kell gondoljam, hogy ő nem szereti ezeket az éjszakai ébredéseket annyira, mint én.

Így aztán délelőtt Apával mentünk sétálni, elvitt a bevásárlóhelyre, utána meg hintáztunk is! Nagyon jó volt, bár egy kicsit már fáztam a végére. Még szerencse, hogy a kedves takaróm velünk volt, így a kocsiban már jól éreztem magam.

Itthon nagyon szép rend fogadott minket, meg a fincsi tejecske! Ettől el is kellett aludnom. De nem akartam sokáig kimaradni a történésekből, úgyhogy az ebéd illataira fel is keltem. Anya csak a fejét csóválta.
A fehér darabos valami, amit kaptam az a túró, és a másik fehér, ami olyan krémes, na az a tejföl. Hát, a tejföl nem olyan finom, viszont a túrót nagyon szeretem enni, mert olyan sok pici darabra esik szét és azokat nagyon jól lehet felszedegetni és a számba tenni. A túró után Apa adott még mást is enni, ennek ő a finomfőzelék nevet adta. Tényleg, finom is volt!

Délután meg vendégeink érkeztek, Platypusz, akit lehet Péternek is hívni (de miért hívnám Péternek, ha a neve Platypusz?) és Viki. Sajnos nem maradtak túl sokáig, pedig ajándékot is kaptam tőlük és én mindent megtettem, hogy maradjanak, nagyon mosolyogtam rájuk.

Viszont aztán mi is elindultunk sétálni a kocsimmal, és végül is egy kirándulás lett belőle! Igaz, hogy egy idő után picit unni kezdtem a dolgot, de összességében nagyon jól éreztem magam. Mutatok is képeket, hogy miket csináltunk.
Anyával így sétálunk:


Kekszit ettem:











Apa egy érdekes dolgot mutatott nekem:











Hazafelé villamossal és busszal is jöttünk, nagyon érdekes volt. Itthon meg a fürdés és az ágyba bújás maradt csak hátra.

Vicces könyvtár

Eddig azt hittem, a könyvtár csak a felnőtteknek van kitalálva, és nem is nagyon szerettem odamenni, mert elég unalmasnak találtam. Anya nem örült ennek, mert ő meg szeretett volna több időt eltölteni a könyvek között, és hát általában én győztem...
Ma viszont kiderült, hogy a könyvtárban van egy olyan rész, ahol eddig még nem voltunk, és ott nagyon sok babát tartanak! Hát, tovább már nem tudnak előlünk elbújni, mert már tudjuk a Mamával, hogy hol keressük őket.

Az a vicces, hogy csak pár lépcsőn kellett lemenni ahhoz képest, ahol eddig jártunk a könyvtárban, és már ott is voltunk a babahelyen.

Mikor megérkeztünk még kevesen voltak, de aztán egyre többen jöttek (úgy látszik, mások is felfedezték ezt a helyet). Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy csomóan vagyunk (Anyas zerint vagy húsz baba volt), és egy kedves néni elkezd a másik nyelven beszélni. Aztán egyszer csak mindenki jópofa énekeket kezdett egyszerre énekelni (persze a Mama tudta a legszebben) meg aztán voltak versek is és zenét is hallgattunk, meg mesét is. Mondjuk kicsit nehéz volt mindezekre koncentrálnom, mert közben szerettem volna mindenkinek megmutatni a fogaimat és minden babát szerettem volna kicsit megtapogatni, megkóstolgatni. Úgyhogy nem is tudtam végig követni, hogy miket monda Anya, mert körbe kellett néznem a teremben sokszor.

Amikor vége lett ennek a foglalkozásnak (mert az volt, Anya azt mondta, hogy a másik nyelven ezt baby-time-nak hívják) mi még nem mentünk haza, hanem bementünk a baba-könyvtárba. Hát, ez maga a Kánaán! Egy csomó polc, nagyon sok színes könyv, és mindet le lehet pakolni! Meg lehet kóstolgatni, és senki nem veszi el az embertől, ami éppen a keze ügyébe került. Vannak játkok is, meg másik babák is, nagyon jól lehet itt szórakozni.

Sajnos nem maradhattunk itt estig, pedig jól szórakoztam, de Anya egyszer csak felnyalábolt, és elindultunk. Tiltakoztam volna, de nem nagyon maradt erőm, eléggé elfáradtam. Még szerencse, hogy a kedves kendőmmel voltunk, így nagyon kényelmesen éreztem magam, jól odabújtam Anyához. Különösen jól esett ez azért is, mert elég hideg volt (most nem tiltakoztam a sapi ellen) és még a kinti-zuhanyt is megnyitották (ezt Anya esőnek hívja).
Itthon aztán kaptam tejcit és nagyon jól esett a pihenés, ami utána következett.

Kipihenten ébredtem, tettre készen. Kaptam is ebédet (jut eszembe, a reggelit Apa adta, éljen! de aztán sajnos megint elment), aztán Anyával ruha-rakosgatósat játszottunk. Sejtettem, hogy ezután liftezés és ruhapakolászás is fog következni, így is lett (látjátok, már van tapasztalatom!). Szerencsére Anya rájött, hogy a mosás közben engem szabadon lehet engedni, így mindketten jól éreztük magunkat (bár ő néha kicsit morgott, hogy mindig a folyosóról kell viszahoznia engem).

A ruhák pakolászása eléggé kifárasztott, de Anya mondta, hogy most nem maradhatunk itthon lustálkodni, inkább menjünk, be kell vásárolni. Ugyanis hétvége következik, ami azt hiszem egy jó dolog, mert Anya megígérte, hogy Apa többet lesz itthon most egy ideig. Ha ez a hétvége, akkor követelem, hogy mindig legyen hétvége ezentúl!

Bababuli

Mama mesélte, hogy ma megint jönnek hozzánk a barátaim és a mamáik, úgyhogy úgy döntöttem, hogy jól kipihenem magam, mielőtt ideérnek. Így Mama is nagyon vidáman fogadott reggel, úgyhogy azt hiszem ezt máskor is ki kéne próbálni. mama szerint 9-ig aludtunk! Apa már nem volt ott reggel, kezdek ehhez hozzászokni, bár nem szeretem, hogy így van!

Alighogy elkészültünk a reggeli készülődéssel (bár én inkább csak figyeltem, ahogy Anya elkészül, meg a fog-játékommal játszottam), már kopogtak is az ajtón: megjöttek Dávidék! Dávid egy nagyon szép, új babakocsival érkezett, de nem nekem hozta, csak megmutatni szerették volna. A Mamája szerint ez nagyon könnyű babakocsi, hát, szerencsére nekünk Dáviddal nem kell emelgetni!

Anya nem engedte, hogy megkótoljam a vendégek cipőit, de azért én mindig tettem egy próbát, hátha egyszer nem veszi észre. Sajnos nagyon szemfüles volt!
Dávidék után Zoe és Mamája jöttek meg, Zoe rögtön be is mutatta az új tudományát: mászni és felülni is tud már. Pedig ő még kisebb mint én, a felnőttek nagyon csodálkoztak is ezeken a tudományokon. Végül Bátorék is megérkeztek, és a teljes csapat játszott a játékaimmal. Nem voltam irigy rájuk, nagyon örültem mindenkinek, és úgy láttam jól is érezték magukat. Zoe-nak nagyon szimpatikus lehettem, mert mindig jött utánam.

Az evésről egészen meg is feledkeztem a nagy felfordulásban, csak akkor jutott eszembe, ha valaki mást enni láttam. A Mamám ilynekor mindig adott egy kis rizspuffancsot, hogy ne a másét kunyeráljam el.

Egyszer csak láttuk ám, hogy az Anyukáink elkezdenek rendezkedni, azt hiszem ők is ebédelni szerettek volna. Na, erről nekem is eszembe jutott valami, mégpedig az, hogy nagyon álmos lettem. Anya el is vitt elaltatni, amit összekötöttünk az én ebédemmel. Kicsit nehéz volt elaludni a nagy zsivalytól, de azért sikerült, és bár párszor felriadtam (ilyenkor mindig eszembe jutott a sok történés, amiben részem volt mostanság), de a végén nagyon kipihenten ébredtm. Anya is elégedett volt, azt mondta, legalább kétésfél órát aludtam.
Jutalmul felkerekedtünk és Zoe-val együtt elmentünk hintázni. Ott megint találkoztunk Bátorral és Dáviddal, Mama elmagyarázta, hogy ők máshol aludtak, hogy ne zavarjuk egymást.

A parkból aztán már egyedül jöttünk haza, és Mama nekiállt visszaállítani a rendetlenséget a szobában. Aztán megérkezett Apa és Anya pillanatok alatt eltűnt. Kerestem, hogy melyik szobába mehetett, de nem volt sehol. Kicsit meg is ijedtem, de Apa mutatott érdekes játékokat, úgyhogy gyorsan eltelt az idő, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Anya bejött az ajtón! Nagyon örültem neki, és mentünk is együtt fürödni. Nagyon vidáman érkezett haza mamácskám és elmesélte, hogy a jóga, ahol volt, az nagyon jól esett neki.
Nekem meg a finom tejecske esett jól, amit lefekvéhez kaptam!

Finom sapimentes nap

Reggel fura volt, mert nem Anya jelent meg az ágyacskámnál, hanem Apa, és valahogy nem kaptam tejcit. De végül is nem voltam éhes, csak eddig nem így szokott ez menni. Meg is kerestem gyorsan Anyát, szerencsére ott volt a másik szobában, csak valahogy nem akart kijönni az ágyból. Azt mondta, nem érzi jól magát, de aztán csak felkelt.
Jó is, mert Apa elment, és azért egyedül nem érzem olyan jól magam.

Hogy jobb kedvre derítsem Anyát ma nagyon kitettem magam az evés terén. Látom én, hogy ez neki nagyon fontos, úgyhogy befaltam egy csomó reggelire valót, utána meg még a rizspuffancsból is elég sokat ettem. Mondjuk nem volt nehéz, mert szeretem ezeket a dolgokat. Anya megpróbálta elmagyarázni, hogy a kanalat nem kell a fogaimmal megharapdálni, s jobb lenne, ha engedném, hogy a falat lenyelése után kivegye a számból, de szerintem ez így jó, ahogy én csinálom.

Délelőtt sokat játszottunk Anyával, volt egy érdekes játék is, ami nem sokszor szokott lenni, Anya vasalásnak hívja. Ezt szereti egyedül játszani, nem értem, miért, azt magyarázta, hogy ez nem babáknak való. Néhányszor sikerült odasomfordálnom hozzá játék közben, de mindig odábbtessékelt.

Aztán picit elfáradtam, és kaptam finom szopit, el is aludtam. Amikor felébredtem Anya nem volt igazán elégedett, azt mondta, hogy többet kellene aludnom. De mit csináljak, ha nem vagyok álmos? Anya ma többször is emlegette, hogy nem lesz ez így jó, aludnom kéne, de hát annyi minden mást lehet csinálni, miért kéne aludnom, ha nem vagyok álmos? Erre ő sem tudott felelni, úgyhogy ennyiben maradtunk.

Az ebédet is szerettem, a finom kék dolog volt husival és utána még egy másik dolog, amit Anya sárgadinnyének hív. Na, ez külön jó volt, mert a kezembe adta, és úgy eszegethettem.

Délután kimentünk, nagyon szép idő volt, nem kellett se sapi se zokni! Szép nagyot sétáltunk, és a végén egy olyan helyen lukadtunk ki, ahol eddig még nem voltunk. Volt ott csak másik baba (mind kisebb mint én) és a mamáik is. A másik nyelven kellett beszélni, és játszhattunk. Aztán megjelent Ilona is a mamájával, de akkor már indulni kellett elfelé. Viszont még nem haza jöttünk, és hamarosan csatlakozott hozzánk Adrienn is, akivel Mama jókat beszélgetett. Aztán már kértem szopit, amit egy klassz kis fás helyen kaptam végül is. Ilona is akkor evett, de én lettem kész előbb.

A Papa is megjelent egyszer csak, nagyon örültem neki! Picit csúszdáztunk is, és aztán eljöttünk onnan is. Ekkorra már elég fáradt voltam, még jó, hogy Anya kivett a kocsiból és magához ölelt, így sokkal jobban éreztem magam.

Aztán végül is csak hazaértünk, de itthon már nem akartam játszani, csak a fürdést vártam még meg (Anyával!!!!), utána gyorsan mentem aludni.

Aludni? Minek?

Rájöttem, hogy nem akarok aludni nap közben! Érdekes, hogy Anya valahogy nem lelkesedik ezért az ötletért annyira, de próbálom meggyőzni, hogy semmi szükség arra, hogy csendben feküdjek egy ideig.
Na, jó, ma azért beadtam a derekam egyszer, de csak egyszer!

Reggel Anya nagyon megdícsért, azt mondta, rendes volt tőlem, hogy hagytam aludni egész sokat. Az az igazság, hogy nekem is jól esett a pihenés, és reggel nagyon frissen ébredtem, énekelgetve. Anya szerint megpróbálhatnánk egyszer már azt is, hogy nem ébredek fel egyszer sem az éjszaka. Sajnos nem ígérhetek semmit ezügyben, a dolog nem rajtam áll. Ha felébredek, akkor pedig mindenképpen szükségem van Anyára, ezt ő is belátja.

Szóval reggel nagyban énekelgettem, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy érdekes szerkezet jelent meg Anya kezében. Kicsi és szürke, és egy piros lámpa világít az elején néha. Anya nem akarta, hogy közelebbről is megszemléljem, pedig engem nagyon érdekelt. Állítólag jó lett volna, ha pont akkor elkezdek beszélgetni és folytatom az énekelést, de én inkább azt a micsodát szerettem volna közelebbről megszemlélni. Ennek az lett az eredménye, hogy Anya egyszer csak (kicsit csalódott ábrázattal) eltette a szerkezetet.

Aztán felgyorsultak az események, Anya felöltözött (az jó móka, ilyenkor mindig engedi, hogy játsszak a ruháival, főleg a nagyon színeseket kedvelem), aztán már indultunk is. Még azt is mondta Anya, hogy "szaladjunk, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk!", ami vicces volt. Kocsival mentünk, és egyszer csak találkoztunk Dávid barátommal és az Anyukájával.

Együtt metróra szálltunk és elmentünk a zenélős-hangos helyre. Nagyon jópofa hely ez, sokat énekelnek ott a felnőttek és mindenféle hagokat adnak ki ott a dolgok. Anya nekem is engedte, hogy játsszak midndenfélével, és nagyon érdekes volt felfedezni mindent. Volt egy olyan érzésem, hogy ezeket a babákat és felnőtteket már láttam valhol!

Hazafelé már elég fáradt voltam, de tartottam magam és nem aludtam el a kocsiban. Csak a tejciek nem tudtam ellenállni, de az már itthon volt.

Aztán arra ébredtem, hogy nem vagyok már álmos és hívtam Anyát. Kiderült, hogy amíg aludtam, vendégeink érkeztek: Ilona és az Anyukája. Anya láthatóan nagyon örült nekik, és Ilonát nagyon kedvelem, úgyhogy nagyokat mosolyogtam én is, és mutattam nekik a játékaimat.

Aztán megint elindultunk, most autóval mentünk, és megint előre nézhettem az utazás közben. Érdekes, Adrienn nem volt ott, de az autós széke igen, remélem nem bánja, hogy használtam.
Egy nagyon nagy, sokemberes helyre mentünk, és úgy láttam, hogy Anya és Ilona mamája nagyon gondolkodnak valamin, aminek végül két negy doboz lett az eredénye. Aztán Ilonával kaptunk tejcit is, bár én nem voltam igazán éhes, mert előtte ettem kekszit és rizsespuffancsot is. Sokkal érdekesebb volt a másik baba a falon (nem tudtam megfogni) és a nyikorgós izé, amit nyitogatni lehetett.

Aztán hirtelen eltűntek Ilonáék, de mi még visszamentünk arra a helyre, bár egy kicsit máshová. Azt hiszem Anya kereshetett valamit, mert embereket szólított meg a másik nyelven. De végül nem találta meg, úgyhogy mondta is, hogy inkább menjünk haza.

Ez is érdekes volt, mert a szeles-gyors helyre mentünk lefelé, ahol sok ember volt, Anya ezt metrónak hívja. Most tényleg nagyon sokan voltak, nem is értem, miért mindenki ugyanakkor akar menni valahová, mint mi. Végül azért hazajutottunk, bár egy kicsit kezdtem fáradni.

Itthon nagyon jó volt, mert Anya csak velem foglalkozott, aztán megjött Apa is, akivel nagyon jót lehet játszani! Most kukucskálósat játszottunk.
Aztán fürödtünk, és én már nagyon álmos lettem, tudjátok, ez esténként így szokott lenni.

Pancsoltam

Ma elmentünk pancsolni! Egyáltalán nem számítottam erre, bár már voltunk egyszer nem is olyan régen, de hát nem tudtam, hogy ezentúl ez mindig ismétlődni fog. Persze nem bánom a dolgot, sőt, mehetnénk gyakrabban is!

Ilyenkor az egész család felekrekedik, olyan, mintha sétálni mennénk, de nem. Mert elég hamar vége lesz a sétának, odaérünk egy házhoz, ahová bemegyünk és ott sokan vannak. Lemegyünk egy lépcsőn, és be egy olyan helyre, ahol sok a szekrény. Ezt a helyet öltözőnek hívják, és Anya szerint nagyon jó benne az, hogy ez egy külön családi öltöző, így együtt lehetünk itt is.

Úgy láttam, engem ma nem akartak itt szabadon mászkálni engedni, hanem míg Apa öltözött, addig Anyánál voltam, aztán meg Apa elvitt engem is levetközni. Akkor más sejtettem, hogy valami jó következik, bár kicsit féltem, hogy fázni fogok. De aztán összevizeződtünk Apával, és bementünk a naaaaagy vízhez. Ez a medence, mondta Apa, és tényleg az volt, éreztem, mert mindenhol körülvett a víz. Nagyon szeretem a vizet! Gondolom, mások is, ezért próbálok gondoskodni róla, hogy senki se maradjon szárazon.

Itt különben az emberek a másik nyelven beszélnek, de ez nem baj, mert minden lehet érteni. Úgy látszik, van itt egy főnök is, aki még Anyáéknak is megmondhatja, hogy mit csináljanak. Elég csak egyet rikkantania, és máris mindenki körbe jár, vagy buborékokat fúj a vízbe. Ezt egyébként én is megpróbáltam, de egyelőre csak inni sikerült. Mondta is Anya, hogy nem baj, legalább nem leszek szomjas.

Voltam a víz alatt is, érdekes volt, csak kicsit váratlan. Legjobb mégis az, amikor együtt úszunk a papával és a Mama meg elkap. Ezt egész nap tunnám csinálni!

Jaj, sajnos nem lehet egész nap ott maradni, ki kell jönni a vízből, és akkor nagyon hideg van. Szerencsére Anya bebugyolál engem a puha törölközőmbe és odaállunk ilyenkor a meleg levegő alá.

A pancsolás viszont nagyon fárasztó dolog, úgyhogy a hazaútra nem is emlékszem, csak arra, hogy egyszer csak arra ébredek, hogy elég éhes vagyok. Úgyhogy jött is Anya, és megetetett, de ez már itthon volt, és Apa valahogy ekkorra eltűnt (pedig ma reggel nagyon igyekeztem a reggelivel, és úgy is tánt, hogy Apa elégedett).

Az ebédet is élveztem, mert saját kezemmel ehettem (egy kis kanalazás után): Mama adott a finom csirkéjéből. Aztán meg folyton lifteztünk és ruhákat pakoltunk, a Mama szerint ez a mosás. Ja, és voltunk a könyvtárban is, mit szóltok, már tudom a hely nevét!

Aztán játszottam, és egyáltalán nem voltam fáradt. Úgyhogy bármennyire is igyekezett Anya meggyőzni arról, hogy aludnom kéne, én ellenálltam. Végül beadta a derekát, és nem próbálkozott tovább (már azt is tudom, hogy ha ilyenkor a szopit próbálja felkínálni, az is csak egy trükk arra, hogy elaludjak, nem is szoktam ilyenkor bedőlni neki, a cumit meg már nem szeretem, hiába erőltetik!).

Íg aztán elindultunk az én kocsimmal sétálni, és tartottam magam, mondogattam, hogy nem-vagyok-álmos-nem-vagyok-álmos. Aztán mégiscsak kiesett egy időszak, nem tudom, mit lelt, mégis elaludhattam.

Arra ébredtem, hogy máshol megyünk már, de szerencsére Anya ott volt, és adott kekszit. Mikor hazaértünk, már itthon volt Apa, és Anya újságolta neki, hogy mennyi mindent vett milyen volcsón egy Value Village (így kell írni?) nevű helyen. Azt mondta, hogy most már tényleg elég sok nadrágom lesz a télre. Hát, ha a nadrág melegít, akkor jó, mert nem szeretek fázni!

Apának annyira megörültem, hogy a fürdés után egyáltalán nem akaródzott lefeküdni, főleg nem aludni. Inkább énekelgettem Anyának a sötétben (ezt a világosban is megtehettem volna, ő rgaszkodott a sötéthez), de aztán egyszer csak megunta és betett az ágyba és kiment. Na, ehhez már nekem is volt egy-két szavam, de be kell látnom, hogy ő és az álmosság együttese erővel le tudják győzni az ellenállásomat.

Vasárnap a parkban

Szeretek kirándulni! Ezt most már eldöntöttem, ugyanis tapasztalatom szerint a kirándulás során a szüleim nagyon sokat figyelnek rám, és mindenféle érdekeset mutatnak. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor mindig kedves emberek vesznek körül, kapok finom tejecskét és nem kell aludnom, ha nem akarok. Úgyhogy azt hiszem, mostantól megpróbálom majd rávenni Anyáékat, hogy minél többet kiránduljunk.

Ma kellemes meglepetés ért délelőtt. A reggeli után szépen lepihentem egy kicsit az ágyikómba, aztán kértem, hogy vegyenek ki, mert már játszani szeretnék. Ekkor Anya egyszer csak kinyitotta nekem a bejárati ajtót és szólt, hogy nézzek ki, hátha látok valami érdekeset.
És láttam is: egyszer csak megjelentek kedves barátaim: Adrienn, Ilona és a szüleik! Hű, nagyon örültem nekik, mindig jól lehet játszani velük!
Most is így volt, bár Ilona inkább csak a hintámat próbálgatta (ő szeret benne ülni), Adriennel viszont jót labdáztunk. Olyan gyorsan telt az idő, hogy észre se vettem és már ebédelni ellett.

Mivel mindenki evett, én is nekiláttam. Kaptam Anyától egy kis fehér csomós dolgot, azt mondta, túró! Egész fincsi volt, és én magam tehettem a számba. A többiből, amit ők ettek nem kaptam, csak egy kis rizses babakekszet kaptam még, de ezzel elégedett is voltam. Valahogy nem tűnt egészségesnek az a sok tészta és szalonna, meg tejföl, amit ők a túróhoz ettek.

Aztán elindultunk: mindannyian beszálltunk Bálinték autójába, és azt hiszem Adrienn nagyon kedvelhet engem, mert átengedte nekem az ő ülését. Így végre nem kellett háttal a menetiránynak utaznom, hanem láthattam, hogy merre megyünk.

De nem mentünk messzire, máris kiszálltunk az autóból ahogy elindultunk. Engem Apa vitt a hátán, hát, az szuper dolog. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki! Én még néha fel is ágaskodtam, hogy jobban lássak, de nem nagyon kellett, mert így is elég magasan voltam. Curie elmondta, hogy most egy őszi fesztivál van abban a parkban, ahová mentünk. Nekem nem túl jó a memóriám, de ismerős volt a hely, Mama mondta is, hogy itt mi már voltunk, csak akkor más kedves emberek jöttek velünk.

Most tényleg kicsit más volt minden, többen voltak, a színek is másmilyenek voltak, és mindenfelé sártak voltak felállítva. Nem mentünk nagyon gyorsan, mert úgy tűnt, hogy a felnőttek és Adrienn mindent meg akartak nézni. Volt, hogy engem levettek a Papa hátáról és letettek a fűbe. Sajnos Mama nem nagyon akarta, hogy megkóstoljam a füvet, nagyon cselesnek kellett lennem, hogy egy picit a számba tudjak tömni. De akkor meg kikanalazta onnan az ujjával.

Szóval mindenféle érdkeseseket láttunk, itt egy kép arról, hogy milyen jól éreztem magam.

Mellesleg itt láthatóak a felső fogacskáim is, ezekre nagyon büszke vagyok. Amiket most növesztek, azok még nem látszanak ki nagyon, de szoktam próbálgatni őket, amire a szüleim mindig így reagálnak: "Jaj, már megint csikorgatja a fogait a Macika!"

SZóval jó volt a parkban, annyira, hogy nem is éreztem álmosnak magam, csak akkor, mikor már hazaértünk. Akkor meg már jött a fürdés, alvás.

Még meg akarom mutatni azt is, hogy este milyen ruhában alszom (a képen már reggel van, és játszogatok, még nem kaptam új ruhát nappalra):

Próbálgatom az állást

Azt hiszem elérkeztem egy újabb tudmány küszöbéhez: állni fogok! Mama szerint nagyon ügyesen csinálom, sokszor meg is szokott tapsolni emiatt, és nagyokat lelkendezik. Papa is! Szóval megvan a motiváció, arról nem is beszélve, hogy ha ez sikerülne, akkor állva is tudnék két kézzel pisztergálni dolgokat, amit nagyon szeretnék!
Egyelőre ott tartok, hogy feltornázom magam állásba, és megpróbálom elengedni mindkét kezemmel a kapaszkodómat. Elég sokszor sikerül is kiegyensúlyozni ebben a helyzetben magamat, ilyenkor olyan büszke vagyok. Néha lecsüccsenek, de szerencsére eddig mindig puhára estem. De legtöbbször úgy ér véget a mutatvány, hogy visszakapszkodom a fogódzkodómba.

Ma reggel megint elég kipihentek voltak a szüleim, és engedték, hogy az ő ágyukban is hancúrozhassak picit. Arra viszont még eddig nem sikerült rávennem őket, hogy megengedjék, hogy rendet tegyek az éjjeliszekrényükön. Csak azt nem értem, miért tartanak ott mindig olyan érdekes dologkat, ha nem azért, hogy én megvizsgálhassam azokat.

A reggelit kategórikusan elutasítottam, valami nagyon édeset akartak megetetni velem (Anya azt mondta, hogy úgy látszik nem ízlik nekem a banános-mandarinos desszert). Utána kaptam kekszit, azt szeretem, de igazából nem voltam éhes, úgyhogy megpróbáltam valami érdekesebbet csinálni vele, mint megenni. Anya annyira nem örült a kísérelemnek, mert kiderült, hogy ha elengedem a kekszit, akkor az nem marad fent a levegőben, ahogy gondoltam, hanem leesik. Ez érdekesnek tűnt, így mikor visszakaptam, megint megpróbáltam. Aztán nem kaptam vissza többet...

Egy idő után azt vettem észre, hogy készülődnek a szüleim, gondoltam, biztos valami érdekes lesz, inkább nem alszom el. Így is lett, betettek a kocsimba, és elindultunk. Először csak a ház körül álldogáltunk (Papa egy papírdarabot vett elő, és eltűnt vele, amikor visszajött mondta, hogy befizettük a lakás bérleti díját; na, mondom magamban, ez is megvolt, mégsincs este!), de aztán megindult a menet. Mindenféle népekkel találkoztunk az úton, de nem mentünk mindig, hanem elég sokszor megálltunk, és olyankor mama eltűnt egy-egy ház kertjében, garázsában, azt mondta, körülnéz. Állítólag szerzett is pár jó dolgot, ruhákat, bögrét, de ezek engem annyira nem érdekeltek, én nem kaptam semmit.

Egyszer csak elpilledtem, még szerencse, hogy a szüleim ott voltak, és segítettek, hogy kényelmesen elhelyezkedve aludhassak picit. Mikor felébredtem, már teljesen máshol voltunk, de még mindig nem otthon. Szóltam is, hogy hamarosan kérek tejcit, így elindultunk hazafelé. Már alig vártam, hogy végre a Mamához bújhassak és megmelegíthessem a pocimat.

Alighogy befejeztem az ebédet, valami nagyon éles hang szólalt meg, a szüleim rémülten kapták fel a fejüket: a tűzjelző! Kiderült, hogy a Papa olyan finomat főzött, hogy még a tűzjelző is megirigyelte, és bekapcsolt. Szerencsére hamarosan elhallgatott, rájött, hogy úgysem kap belőle. Míg a szüleim mustáros husit ebédeltek (mondták, hogy ebből nem kapok) és játszottam egy kicsit.

Tudom, hogy néha furcsák a felnőttek, de ma délután aztán nagyon furák voltak. Valami miatt folyton azt hitték, hogy álmos vagyok, és ágyba akartak dugni. Jó-jó, hát eleinte kicsit ásítoztam és dörzsöltem a szemem, meg fáradtnak is éreztem magam, de nem gondoltam komolyan, hogy rögtön aludni fogok! Ők meg azt hitték! Nagyon sokat és jó hangosan kellett magyaráznom nekik, hogy inkább még játszani szeretnék velük! Végül megértették, és játszottunk csikizőt, meg mutattak nekem érdekes dolgokat, aztán végül mégis tényleg elfáradtam, és aludtam is.

Alvás után nagy kalandom volt, egyedül jöttem haza a folyosón egészen a szemétledobótól! Jó messze lakunk ám onnan! Még szerencse, hogy Mamám végig bíztatott, sikerült is a nagy mutatvány! Utána jól megpuszilgatott. Persze így eléggé el is fáradtam, úgyhogy jól esett a fürdő és a hamizás.
Mama most már jó meleg pizsit ad rám estére, ezt még a Nagyitól kaptam, amikor a Mama pocakjában laktam, és nagyon tetszik nekem, mert macikák vannak rajta és csíkos.