Próbálgatom az állást

Azt hiszem elérkeztem egy újabb tudmány küszöbéhez: állni fogok! Mama szerint nagyon ügyesen csinálom, sokszor meg is szokott tapsolni emiatt, és nagyokat lelkendezik. Papa is! Szóval megvan a motiváció, arról nem is beszélve, hogy ha ez sikerülne, akkor állva is tudnék két kézzel pisztergálni dolgokat, amit nagyon szeretnék!
Egyelőre ott tartok, hogy feltornázom magam állásba, és megpróbálom elengedni mindkét kezemmel a kapaszkodómat. Elég sokszor sikerül is kiegyensúlyozni ebben a helyzetben magamat, ilyenkor olyan büszke vagyok. Néha lecsüccsenek, de szerencsére eddig mindig puhára estem. De legtöbbször úgy ér véget a mutatvány, hogy visszakapszkodom a fogódzkodómba.

Ma reggel megint elég kipihentek voltak a szüleim, és engedték, hogy az ő ágyukban is hancúrozhassak picit. Arra viszont még eddig nem sikerült rávennem őket, hogy megengedjék, hogy rendet tegyek az éjjeliszekrényükön. Csak azt nem értem, miért tartanak ott mindig olyan érdekes dologkat, ha nem azért, hogy én megvizsgálhassam azokat.

A reggelit kategórikusan elutasítottam, valami nagyon édeset akartak megetetni velem (Anya azt mondta, hogy úgy látszik nem ízlik nekem a banános-mandarinos desszert). Utána kaptam kekszit, azt szeretem, de igazából nem voltam éhes, úgyhogy megpróbáltam valami érdekesebbet csinálni vele, mint megenni. Anya annyira nem örült a kísérelemnek, mert kiderült, hogy ha elengedem a kekszit, akkor az nem marad fent a levegőben, ahogy gondoltam, hanem leesik. Ez érdekesnek tűnt, így mikor visszakaptam, megint megpróbáltam. Aztán nem kaptam vissza többet...

Egy idő után azt vettem észre, hogy készülődnek a szüleim, gondoltam, biztos valami érdekes lesz, inkább nem alszom el. Így is lett, betettek a kocsimba, és elindultunk. Először csak a ház körül álldogáltunk (Papa egy papírdarabot vett elő, és eltűnt vele, amikor visszajött mondta, hogy befizettük a lakás bérleti díját; na, mondom magamban, ez is megvolt, mégsincs este!), de aztán megindult a menet. Mindenféle népekkel találkoztunk az úton, de nem mentünk mindig, hanem elég sokszor megálltunk, és olyankor mama eltűnt egy-egy ház kertjében, garázsában, azt mondta, körülnéz. Állítólag szerzett is pár jó dolgot, ruhákat, bögrét, de ezek engem annyira nem érdekeltek, én nem kaptam semmit.

Egyszer csak elpilledtem, még szerencse, hogy a szüleim ott voltak, és segítettek, hogy kényelmesen elhelyezkedve aludhassak picit. Mikor felébredtem, már teljesen máshol voltunk, de még mindig nem otthon. Szóltam is, hogy hamarosan kérek tejcit, így elindultunk hazafelé. Már alig vártam, hogy végre a Mamához bújhassak és megmelegíthessem a pocimat.

Alighogy befejeztem az ebédet, valami nagyon éles hang szólalt meg, a szüleim rémülten kapták fel a fejüket: a tűzjelző! Kiderült, hogy a Papa olyan finomat főzött, hogy még a tűzjelző is megirigyelte, és bekapcsolt. Szerencsére hamarosan elhallgatott, rájött, hogy úgysem kap belőle. Míg a szüleim mustáros husit ebédeltek (mondták, hogy ebből nem kapok) és játszottam egy kicsit.

Tudom, hogy néha furcsák a felnőttek, de ma délután aztán nagyon furák voltak. Valami miatt folyton azt hitték, hogy álmos vagyok, és ágyba akartak dugni. Jó-jó, hát eleinte kicsit ásítoztam és dörzsöltem a szemem, meg fáradtnak is éreztem magam, de nem gondoltam komolyan, hogy rögtön aludni fogok! Ők meg azt hitték! Nagyon sokat és jó hangosan kellett magyaráznom nekik, hogy inkább még játszani szeretnék velük! Végül megértették, és játszottunk csikizőt, meg mutattak nekem érdekes dolgokat, aztán végül mégis tényleg elfáradtam, és aludtam is.

Alvás után nagy kalandom volt, egyedül jöttem haza a folyosón egészen a szemétledobótól! Jó messze lakunk ám onnan! Még szerencse, hogy Mamám végig bíztatott, sikerült is a nagy mutatvány! Utána jól megpuszilgatott. Persze így eléggé el is fáradtam, úgyhogy jól esett a fürdő és a hamizás.
Mama most már jó meleg pizsit ad rám estére, ezt még a Nagyitól kaptam, amikor a Mama pocakjában laktam, és nagyon tetszik nekem, mert macikák vannak rajta és csíkos.