Annyit értettem a dologból, hogy a Nagypapám beteg lett és feküdnie kellett, aztán meg sikerült orvost találni neki és szerencsére estére jobban lett. Azt mondjuk nem igazán értem, hogy hogy lehet az, hogy az emberek meg tudnak betegedni maguktól, viszont megnyógyulni meg nem mindig tudnak egyedül, ahhoz orvoshoz kell menniük. Minden esetre az orvosra, akit találtunk várni kellett, így mi addig a Mamával játszottunk kint a fűben meg egy játszótéren. Aztán még mindig nem jöttek és akkor elmentünk a vásárlóba és kaptam egy játék-virágot, ami nagyon tetszik.
Aztán találkoztunk a Nagyival és együtt vásároltunk tovább. Mikor hazaértünk már ott volt a Nagypapa és mondták, hogy most már meg fog gyógyulni. Nem tudom, ez mennyi időbe telik, de remélem kevésbe, mert sokkal jobban szeretem, amikor játszani lehet a Nagypapával, olyan aranyos!
De nem ez volt az egyetlen orvosos a mai napban, mi is voltunk a Mamával és a Papával orvosnál (bár azt hiszem ez egy másik orvos volt, több is van belőlük ám!). Pedig már nem is vagyunk betegek, mégis elmentünk és találkoztunk egy másik nyelvű orvosnénivel, aki nagyon aranyos volt. Mondjuk én nem nagyon foglalkoztam vele, inkább játszottam az ottani játékokkal, de a Mama és a Papa nagyon elégedett volt ezzel a kiruccanásunkkal. Lehet, hogy máskor is megyünk majd oda, akkor remélem majd érdekesebb dolgok fognak történi.
Aztán este volt levegőbe beszélés, és attól mindenki elszomorodott. Nem tudom, mi történhetett, de a Mamám megkért, hogy néhány sort ő is írhasson ma, úgyhogy át is adom neki a szót.
Ma elment közülünk egy nagyon értékes, szeretetreméltó, jó ember, Barnabás Nagymamájának testvére. Nagyon fájdalmas a búcsú.
Horváth Lajos emlékére:
