"Jó volt az oviban!"

Ezt Barnus mondta, miután hazaértünk, teljesen magától.

Persze, azt is mondta, hogy "Picit sírtam". És ez igaz is, nem is picit.
Az óvónénik azt mondták, hogy odakint nagyon jól érezte magát, sokat játszott, de mikor felmentek a terembe, onnantól kezdve bizony majdnem végig sírt szegénykém. Ha erre gondolok, nagyon összeszorul a szívem.

De azértösszességében jó érzésem van az egész ovival kapcsolatban. Egyrészt, nagyon jó, hogy az udvaron kezdenek, és olyankor ugye ott van az Ilona, így együtt jól érzik magukat, könnyebb otthagyni Bencének őt így.
Másrészt, látom az óvónőkön, hogy jól kezelik a dolgot, tudják, hogy ennek hamarosan vége lesz, és nem csinálnak tragédiát abból, hogy sír (engem is vígasztaltak, nyugtattak, mikor látták, milyen rosszul esik hallanom, hogy sokat sírt). Sonia mesélte, hogy megpróbáltak neki mindenféle játékokat mutatni, még olyanokat is elővettek, amiket amúgy nem szoktak használni. Igaz, hogy ettől nem hagyta abba a sírást, csak időnként kicsit elhallgatott, de jó tudni, hogy ott vannak vele, próbálják vígasztalni. Ettől talán kialakul benne majd az óvónők felé is a bizalom, pl. a Soniát már a nevén nevezi, mikor beszél róla (nekem is ő a legszimpibb óvónéni).

Az is jó, hogy amikor szomorú, akkor sír, szerintem ezzel kiadja magából a rossz érzést. Mikor megérkeztem, már nem sírt, és ahogy kijöttek, rögtön vidáman odajött hozzám, és mondta, hogy sírt. Én mondtam neki, hogy semmi baj, és ha szomorú, akkor sírjon is. Megígértem neki, hogy nem lesz mindig szomorú.
Azt is mondták, hogy általában 2 hét, mire megszoknak mindent, de van, akinek tovább tart. És, hogy volt egy kisfiú, az Alberto, aki odament hozzá, és próbálta vígasztalni, és mondta neki, hogy "I know, how you feel!". Nagyon jó ezt tudni, hogy ilyen aranyosak a gyerekek is.

Mikor kijöttek, ő volt az első, fel volt ötlöztetve, hátán a táskája. Leültem vele beszélgetni, de előtte még gyorsan megsimizte a Borit, láthatóan örült neki.
Aztán elmentünk még pisilni egyet, azt mondta, hogy ott is sírt. Az lehetett, hogy megpróbálták a wc-re ültetni (ahogy kértük), de valszeg nem pisilt, hanem csak sírt. A pelus viszont száraz volt, és rögtön pisilt is velem.
Azt mondta, nem evett semmit, mert akkor is sírt, így hazafelé eszegetett mindenféle snackiket, és itthon is szépen bekajált a borsólevesből.

Most alszik, remélem, szépen kialussza magát. Amióta újra együtt vagyunk, azóta teljesen a régi önmaga egyébként, nem látom letörtnek, vagy szomorúnak, szerintem elfogadja, hogy ez van, majd jobb lesz. Olyan büszke vagyok rá!
Nem mondja, hogy nem akar többet menni, sőt, hazafelé már azt ecsetelte, hogy ha majd megnő, akkor az iskolába fog járni a többi gyerekkel.

Szóval, ezek voltak.
Kaptunk egy októberi listát is, hogy miket fognak csinálni, és egy csomó klassz dolog van benne: lesz könyvtár látogatás (mindjárt most pénteken), kétszer is jönnek zenészek hozzájuk, mennek boltba sütőtököt venni Halloween-re, plusz lehet otthonról játékot hozni majd bizonyos napokon, és van "show and tell" is, amikor rajzolni kell valamit, amiért hálás az ember (Thanksgiving alkalmából), és azt megmutatni. Minden gyerek más napon kerül sorra, mi 24-re vagyunk beosztva. Kíváncsi leszek! A programok nagyon tetszenek nekem, meg úgy az egész ovizás is!

Ma amúgy Bence vitte már reggel Barnust a biciklivel, így én fél 9-től 11-ig szabad voltam. Főztem, vasaltam, Boriztam, mi tagadás élveztem a dolgot! Aztán úgy rohantunk Barnus elé, mikor Bori felébredt, hogy csak na. 16 perc alatt ott voltunk, mert már nagyon vártam, hogy újra magamhoz ölelhessem Barnust!

Ez volt hát a mai nap. Este már nem írok, vendégeink lesznek.